Textus: Péld 17,22

„A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.”

Kedves Testvérek!

            Sokan azt gondolják, hogy a Biblia csak olyan dolgokkal van tele, amit nekünk, keresztyéneknek, nem szabad megtennünk és korlátozza, szabályozza az életünket. Vagy azt látják, hogy az életünkben nincs helye a vidámságnak és a jókedvnek, mert a hívő élet gyakorlásához kellő komolyság kell.[1] Valóban, minél „Szentebbek” vagyunk, minél mélyebb a hitünk, annál búval béleltebbeknek kell lennünk? Ezzel a sztereotípiával a keresztyénség beletevődik egy „savanyú képű” kategóriába. Isten azonban nem azt akarja, hogy szomorúan, lehangoltan és befásulva éljük az életünket, hanem pont az ellenkezőjét, hogy örömökkel teli életünk legyen.

            Tennünk kell az ellen, hogy az emberek ne azt lássák, hogy a hívő élet gyakorlásához csak a lógó orr és a szomorúság járul hozzá. Mert a Krisztussal való járás nem kényszernek kell lennie vagy korlátozásnak, hanem egy felszabadított életnek, ami megvidámítja a szívet.

            A Biblia is pont ezt mutatja be a számunkra, hogy aki Krisztussal jár, aki hisz benne, annak minden oka megvan az örömre, a vidámságra. Nem egy helyen bíztat minket erre Isten igéje, mint például a most felolvasott igében, vagy a Zsoltárok könyvének 32 részének 11. versében: Örüljetek az Úrnak, ujjongjatok, ti igazak! Vigadjatok mind, ti igaz szívűek! De Pál Filipiekhez írott levelében is olvashatunk az örömről: Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! (4,4). De milyen örömről van itt szó?

            Olyan örömről, ami semmihez nem hasonlítható a világon. Ez Krisztus értünk hozott áldozatának a felismerése, megértése. Annak a tudata, hogy Jézus Krisztuséi vagyunk és hozzá tartozunk. S ezért, bizony van okunk az örömre, a vidámságra és hálaadásra. S ez az öröm nem szárítja ki a csontokat, nem tesz beteggé, hanem gyógyír, orvosság. Egy lépés a lelki gyógyulás felé.

            Az öröm meghatározó eleme a keresztyén ember életének. Isten jellemvonásai között is ott van az örvendezés, amit az egyik kis prófétánk nagyon szépen fogalmaz meg: „Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked” (Zof 3,17b). Isten örül, mikor az emberre gondol, akkor mi, akik az ő hasonlatosságára teremtettünk, mért kell savanyú képűeknek és zord tekintetűeknek lennünk? Keresztyénként meg kell tanulnunk örülni.

            A keresztyének tehát olyan férfiak és nők, akiknek öröm van a szívükben, mégpedig az evangélium öröme, annak az öröme, hogy Jézus Krisztus kiválasztott és megváltott minket. S annak a reménynek az öröme, hogy Jézus Krisztus vár bennünket és hogy sokkal nagyobb örömben lesz részünk ez után az élet után. De addig is Ő kísér bennünket és velünk van.

            A keresztyén ember gyarapítja az örömöt az Istenbe vetett bizalma révén. Isten ugyanis nem feledkezik meg az övéiről és a szövetségéről sem. Isten gyermeke pedig tudja, hogy Isten szereti, kíséri őt, minden mélység közepette is és várja. Ez az öröm.

            Adja az Úr, hogy mindennap megtapasztaljuk azt az igazi örömöt, amit Ő ajándékoz nekünk. Ámen!

[1] Ez nem jogosít fel a komolytalanságra!