Reggeli áhítat - Damásdi Péter

04_reggeli_a_hitat_3.png

Jézus tehát hat nappal a páska ünnepe előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egyike volt azoknak, akik Jézussal együtt ültek az asztalnál. Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; 

Textus: Jn 12,1–7 

Kedves testvérek!

De miért? Kérdezi a kisfiú a reklámban. Miért nem…? Kérdezi Júdás. Talán egymástól eltérő helyzetekben hangzik el két kérdés, de a lényeg, az lényeg marad: se a kisfiú, se Júdás nem érti mi is történik valójában.

De mit is látunk magunk előtt? Jézus vendégségben van barátainál. Vacsora közben Máriát annyira elöntötte a szeretet és tisztelet Mestere felé, hogy megkente Jézus lábát olajjal. Nem akármilyen olajjal.

A távoli Indiából hozott Nádrusolajjal, melynek értéke 300 napi munkabérnek felelt meg. 300 nap… Átszámítva mondhatnánk, hogy másfél millió ft, vagy 2 millió ft.. Egy kész vagyont képes odaadni, „feláldozni” Mária.

Júdás nem érti Mária tettét. Csak saját szemszögéből, saját önző vágyaitól vezérelve tudta nézni az eseményt. Szóvá is teszi: Miért nem adja inkább a szegényeknek?! De szíve mélyén valami más lapul.

Milyen érdekes, ahogyan a pazarlás, és a kapzsiság ilyen élesen szembekerül egymással. Mária, aki a szeretetből fakadóan pazarol, és Júdás, aki tolvaj létéből, görcsös betegségéből fakadóan a pénz után vágyódik. Ebből fakadóan közbe is szól, mint akinek köze van az eseményekhez. Történik valami, és rögtön jobban tudja…

De vizsgáljuk meg magunkat ezen a reggelen. Nem-e sokszor mi, teológusok is ilyenek vagyunk?

Hallunk egy csodáról, egy gyógyulásról, hallunk valakit bizonyságot tenni az igéről, vagy véleményt formálni egy bibliai témában, és mi csak mosolygunk lelkünk mélyén fennhéjazva. „Mesélj csak még” mondjuk magunkban, vagy ki is mondjuk, hogy például: hát, ha megnézzük itt az eredeti szöveget…, vagy, hogy egyházunk hitvallása szerint ez így meg így van…

Mintha mi tudnánk az igazságot. Mintha mi annyival jobban tudnánk, mi hogyan is van, és mi miért is történik. Válaszainkat meg leöntjük szép kegyes mondatokkal, szociális érvekkel, ál-indulatokkal, mint Júdás, mert hogy mi olyan jól tudjuk…

Júdás talán magának se vallotta be, hogy tolvaj. Talán tényleg elhitte, amit mondott: és tényleg a szegényekre gondolt. Álljunk meg most Isten előtt és ki – ki vizsgálja meg magát… Mert sajnos mi is lehetünk „tolvajok”. Meglophatjuk az emberek hitét, és meglophatjuk magunkat az örvendező, szabad keresztény élettől.

Merjünk alázattal, újra és újra leborulni Isten elé. Fogadjuk el újra, hogy Ő Isten, és mi emberek vagyunk. Ne akarjuk mi jobban tudni. Isten nem ilyen görcsös „mindent-tudásra” akar elhívni minket.

Ahogy Mária cselekedete is túlmutatott egy egyszerű lábmosáson, életünk bármely beszélgetése túlmutathat, és lehet akár sorsdöntő az adott ember életében! Merjük olyan magasabb távlatokból rálátni az életre.

Kérjük a mi mindenható Atyánkat, hogy bölcsen tudjuk őt szolgálni, és ne vesszünk el a saját magunkban, és tudásunkban vetett hitben.

„Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett! (397/5)”

Ámen.

Címkék: reggeli ahitat