Reggeli áhítat - Gáspár Orsolya

04_reggeli_a_hitat_3.png

„Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. (…) Aki elvet engem és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon” János 12:46,48

Kedves testvéreim!

A világítótorony egy jelzőfényt vagy jelzőhangot adó épület, torony, amely segíti a hajósokat a navigációban, hogy azok a sötétségben szikláknak, partnak vagy zátonyoknak ne csapódjanak. (Valószínűleg mindannyian láttunk már ilyen épületet.) Elmondhatjuk tehát, hogy életmentő.

Éppen ezért Jézus is egy ilyen életet mentő, sötétségből kivezető világítótorony. Azért jött, hogy utat mutasson, hogy egy olyan helyre érkezzünk az Ő segítségével, ami Örökkévaló.

A sötétséget nem lehet úgy megszüntetni, hogy egyre többet és többet veszünk el belőle, hiszen a sötétség nem valami, hanem valaminek a hiánya. Egy váza ürességét is csak úgy szüntethetjük meg, ha virágot teszünk bele.

Ő egyszerűen világosságul jött ebbe a világba, hogy elűzze a sötétséget.

Aki hisz Őbenne, az éppúgy nem maradhat többé sötétben, mint aki fáklyával a kezében sétál az éjszakában. Aki sötétségben van, az csak azért lehet, mert Jézus nélkül járja az utat.

És hogy mit kell tennünk azért, hogy meglássuk ezt a fényt? Hinni őbenne. Mondhatnánk, hogy: na persze! Ennyi? Itt valami sántít. De gondoljunk csak bele és nézzük meg életünket: nem is olyan egyszerű dolog ez. Hiszen Jézus nem mondta azt, hogy út közben ne lennének megtévesztő fények, amelyek rossz irányba vezetnek bennünket.

És ilyenkor a legnehezebb megmaradni a hitben. Mégis meg kell tanulnunk - nekünk, tanítványainak- is világítótoronnyá válni, hogy bennünk is megláthassák a belső fényt.

Jézus tehát megmenteni jött, de egyben válaszút elé is állít, hiszen azt mondja az evangéliumban, hogy: aki elvet engem és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája.

Jó, ha már most meglátjuk, hogy leendő gyülekezetünkben, iskolai közösségben mindig lesznek olyanok, akik akár nyíltan, vagy talán titokban, de elvetik mindazt, amit hirdetni, tanítani akarunk nekik. Elvetik Jézust. Aki elveti Őt, nem tartja meg parancsolatait, beszédeit kizárja szívéből, annak szembe kell néznie az ítélettel.

Nem szabad tévedésbe esnünk: nem a mi feladatunk, hogy a „jó pásztor” bőrébe bújva elítéljünk bárkit is, hiszen mi sem vagyunk különbek. Ilyenkor mindig eszünkbe kell jusson, hogy Jézus sem azért jött, hogy elítéljen hanem hogy megmentsen mindannyiunkat, bűnösöket.

Jézus igéje az, ami ítél, és ez ránk is vonatkozik.

Talán úgy jöttünk a mai reggeli áhítatra, hogy alapvetően minden rendben van velünk — mégis Jézus szavai­ból kiderül, hogy úgy kell távoznunk, mint akik minden egyes botlásunkkal, mindig, amikor engedetlenek vagyunk, magát Istent utasítjuk el.

Hiszen melyikünk mondhatja el magáról, hogy még sosem ejtett a földre egyetlen szót sem Jézus igéjéből? Melyikünk dicsekedhetne azzal, hogy mindig minden szót megőrzött Urunk igéjéből? Aki nem őrzi meg Jézus igéit, aki nem tartja meg parancsait, az sötétben jár, nem pedig Jézussal.

Amíg életed nem követi az evangélium útját, addig sötétségben jársz, addig nem vagy Krisztus-követő, azaz keresztyén! Tanuljuk meg tehát életünket mindig az ige fényébe állítva figyelnünk és élnünk. És ha sokszor nem is sikerül, ne keseredjünk el, hiszen van egy csodálatos fényt árasztó világítótorony, amely segítségével révbe érhet az életünk. Legyen így!

Ámen!

 

Címkék: reggeli ahitat