Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik.

Péld 29,1

Kedves testvérek!

A textus hallatán nagyon nehéz valami jót, evangéliumit mondani, ami a textus jelentésének medrében maradna. Ezért is jó, hogy a mai reggelen nem az én, hanem Isten hozzánk szóló üzenetét jöttünk hallgatni. Na de miről is van szó az Igében?

Egy feltételt és annak következményéről olvasunk. „Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik.” Tegyük fel rögtön az elején a személyes kérdést: Miért kell nyakasnak maradni? Elvégre nincs előírva, hogy annak kell maradni.

A nyakasság, a keménynyakúság a fej lehajtásának az ellentétje. Miért nem működik, nálunk, keresztyéneknél az alázatos fejhajtás?... és itt most nem a meghunyászkodásról beszélek. Miért? Mert könnyebb. Mert hisz annyira könnyű nem megharagudni arra, aki talán az igazat közli velünk.

Annyira kényelmes a füleinken keresztül engedni az intést, mintha meg se hallottuk volna. A lelkiismeret furdalás régóta nem kérdés, mármint mi az, hogy lelkiismeret?

Úgy el nyomjuk, hogy még ha csalogatnánk se bújna elő. Mikor ítélet ítéletet követ, és a büntetés büntetésre jön – akár betegségek, csapások sora – Isten hangjára fülünket, szívünket befogni legelső teendőnk.

Remélem, mindezen mondatokban érezzük a paradoxont. Így, ilyen módon csapjuk rá Istenre és felebarátunkra a bűnbánat ajtaját, azt a segítőkész intést, mi az embert bűnbocsánatra hívja. A bűnbánat ajtajával kapcsolatban megjegyzendő, „hogy nem marad örökké nyitva”.

És pont erről beszél a felolvasott igeszakasz második része: „hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik.”. A folyamatos elutasításokra érkező Isten által megengedett reakcióról, az összetöretésről. A gyógyíthatatlanul kifejezés csak még hangsúlyosabbá teszi a fel nem épülés tényének véglegességét. 

Az igevers mondanivalóját a cédrus és nádszál példázata is jól szemlélteti: Az első, mint erős, szálfa-egyenes cédrus büszkén állja a vihart, amíg hirtelen megtörik, míg az ide-oda ingadozó nádszál minden vihart kibír. Melyik vagy te? Az, amelyiket egy másik képben nem töri el a szolga?

„A megrepedt nádszálat nem töri össze” Ézs 42,3. A rejtett alany itt az a Krisztus, ki egy olyan Atya képét mutatja, aki a megtört életeknek és megrepedt nádszálaknak is gondviselő szerető Atyja.

A fegyelmek, fenyítések soksága, mint vihar azért szükséges, mert ami jó és épülésünkre válik, az nem mindig közvetlenül kellemes. Ugyanis a fegyelmezés elfogadása nélkül komoly eredményt nem lehet az életben elérni, de a hitéletben sem. A nádszál típusúak, ezt már tudják, tapasztalják.

De van itt példa a másikra is, a konok megtört cédrusra… Hadd, hozzam most ide életem egyik igéjét, amivel hosszú időn keresztül nem tudtam mit kezdeni – zöld ágra vergődni. Ez az Ézsaiás 48,4, amiben Isten engem a gazdaságinformatikus múltamtól segített elszakadni, arról lemondani.

Az ige így hangzik: „Tudom, hogy makacs vagy, vasból vannak nyakadban az inak, a homlokod pedig érc” és még jó hogy úgy folytatódik pár verssel tovább „De megolvasztottalak, mint az ezüstöt, a nyomorúság kohójában próbára tettelek.”

Így lett az én összetöröttségemből, gyógyíthatatlannak tűnő letörtségemből valami újjáformálódott maszlag, ami már Isten kezében van. Már értem, s bizonyára értjük, mit papolt a témáni Elifáz Jób barátjának: „Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!” Jób 5,17

Kedves testvérek! A feddések és fenyítések idején merjük megragadni a bűnbánat ajtajának kilincsét még időben, hogy nyakunk ne keményedjen törésig, hanem a későbbi megtapasztalandó áldásokra meghajoljon.

Ámen!