Kedves Testvéreim!

Számunkra igen erős kijelentést fogalmaz meg Pál apostol. Ugyanis rávilágít az igehirdetők kötelességére. Arra, hogy az evangéliumot nem az emberek tetszése szerint mondjuk, hanem hogy az Isten igéjét Krisztus kijelentése szerint hirdessük.

Feladatunk az ige tiszta hirdetése. Az igét nem ferdíthetjük el, hogy az embereknek tetsszen a beszédünk. Számunkra, leendő, vagy már felszentelt lelkészeknek, tanítóknak ez a kötelességünk.

Ez mutatja meg, hogy Krisztus szolgái vagyunk-e. Ha embereknek kívánunk tetszeni, akkor nem vagyunk Krisztus szolgái. Ez pedig nagyon súlyos kijelentés ránk vonatkoztatva.

Ha feddésről van szó az igében, akkor azt is el kell fogadnunk, és azt is hirdetnünk kell, ahogy arról ma olvashattunk a bibliaolvasó kalauzunk szerint is. Az Isten igéjének igazságát elmondhatjuk úgy is, hogy azért orrba vágnak bennünket, és úgy is, hogy azon a másik elgondolkozik. Közben, nem ferdítettük el az igét.

Szolgálatunknak felrázónak kell lennie. Az Isten igéje az ember lelkét felrázza, vagy, ahogy a Betesda tavát, felkavarja. És akkor indulni kell. Ha Urunk felkavarja lelkünk álló vizét, akkor menni kell. Pál életében is megvolt ez az állóvíz, de a damaszkuszi úton Krisztus felkavarta azt, és elindította őt az Ő útján.

Tegyük fel a kérdést, a reformáció jubileumi évében mit üzen nekünk Isten az apostolon keresztül felolvasott igénkben? Mit üzen nekünk most? Ahogy a projektnapokon hallhattuk rektor úr beszédében, 500 évvel ezelőtt a reformáció egy hatalmas vékafelborítás volt, de ma micsoda?

Mai korunkra azt üzeni számunkra az Úr, hogy fedezzük fel újra Krisztus központi parancsát: „Kövess engem!” Kövess engem! Ebben a parancsban mutatkozik meg a keresztyénségnek, mint életformának a teljessége.

Mégpedig azért, mert ezzel Urunk azt mondta, hogy hagyd el régi, óemberi énedet, s élj úgy, ahogy én mutatom neked! Mert, hogy élt Jézus, mit cselekedett. Kiment az emberekhez. Közöttük járt, gyógyított, vígasztalt, életeket mentett.

De elsősorban, hirdette az Isten igéjét. Hogyan? Tisztán. Voltak, akiknek nem tetszett? Nem is kevesen. Megfenyegették miatta? Igen. Abbahagyta? Nem. Sőt, a halált is vállalta! Az apostolok életében is ezt láthatjuk.

A Szentlélek kitöltetése után ők is így éltek. Pál apostol is. Pál erről az életfelfogásról beszél az imént felolvasott igében. „Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”.

Az apostol nehéz helyzetben is Krisztus szolgájának bizonyult, aki nem az emberek tetszését kereste, de buzgólkodott azon, hogy újra utat készítsen az evangéliumnak az állhatatlan galaták szívéhez és minden vágyakozó ember szívéhez.

Ez a levél írásának indító oka. Még ebben a Pál alapította gyülekezetben is előfordulhat elhajlás, visszásság, de Krisztus szolgája számára ez is csak alkalom a szabadító erejű evangélium hirdetésére. Számára nincs más opció. Ő csak azt az evangéliumot hirdeti, amit Krisztustól kapott. Ebből nem enged.

Nem mond mást, hogy többen hallgassák, vagy, hogy őt kövessék. Nem is magának akar követőket gyűjteni, hanem Krisztusnak. Ha magának akarna követőket, nem lett volna Krisztus szolgája, hiszen zsidóként nagyon sikeres lehetett volna a vallási vezetők között.

Ehelyett, miután találkozott Krisztussal, érte mindent hátrahagyott és az Ő hűséges szolgája lett, aki mindenben Ura akaratát szolgálta és evangéliumát hirdette.

Tegyük fel magunknak a kérdést. Mi hű szolgái vagyunk Urunknak? Úgy hirdetjük az evangéliumot, ahogyan ránk bízta? Ne embereknek akarjunk tetszeni, hanem Istennek! Úgy hirdessük az Úr igéjét, ahogy ránk bízta! Krisztus-követésünknek legyen ez az egyik kiindulópontja. Legyünk hű szolgák!

Ámen!