Találkoztam Istennel #37 - Mercz Sándor

9_talalkoztam_istennel_teologus_blog_ifjusagi_reggeli_ahitat_sarga_teolgus_iges_kepek_hajas_istvan_teologus_2.jpg

Mercz Sándor vagyok, teológus-lelkész hallgató. Az Istennel minden nap Facebook és Instagram oldal vezetője. Ha visszamegyünk az időben, akkor erre a két állításra nem sokan fogadtak volna.

Nem születtem hívő családba, bár hittanra beírattak a szüleim, de nem sok minden maradt meg. (Nem a hitoktatók hibája volt ez.) Isten azonban hetedikes koromban igen közel jött hozzám.

A szívembe adott egy indítatást, hogy menjek el templomba. De egy baj volt, féltem egyedül menni. Hívtam is édesanyámat, hogy jöjjön velem. Szokták mondani innentől már történelem.

Az Úr Jézust fokozatosan megismertük a családommal, és az Ő legnagyobb ajándékát a megváltást.

Ma már legációkba járok, régen az is kihívás volt, hogy elmenjek-e a református ifibe, mert sajnos némakacsa voltam és bátortalan pulya.

Ha valaki attól tart, hogy az Úr ne tudná használni, itt az én példám számára. Többször megmutatta hatalmas erejét általam, a gyengeségeim ellenére is. Hála neki, igen sokat fejlődtem azóta.

Bár még mindig sok mindenben kell, erősödjek, de hiszem, hogy Jézus elkezdte bennem a munkát és be is fejezi.

Így lett egy félénk gyermekből teológus-lelkész. Zárásul pedig kívánom, hogy mindannyiunk élete Istennel minden nap legyen!

Mercz Sándor
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Ha elindított benned valamit a bizonyságtétel és úgy gondolod ez mások épülésére is szolgálhat, kérlek oszd meg barátaiddal vagy az ifisek között. A Megosztás gomb fent a lájk gomb mellett található!

Köszönöm, hogy visszajársz a teológus blogra! :)