Találkoztam Istennel!

Alapvetően az én találkozásom Istennel nem egészen hétköznapi és talán nem is köthető egy olyan emlékhez, ami örömmel teli. Nevelő családban nőttem fel a testvéreimmel együtt és a vérszerinti családunkat nem igazán ismerjük.

Nagyon sokáig úgy éreztem, hogy nem igazán találom a helyem a világba. Ám amikor a nevelő családunkhoz kerültünk ez megváltozott. A családunk egy alapvetően hívő család. Keresztény nevelést kaptam és református iskolába jártam végig.  Szép lassan bekapcsolódtam a gyülekezet életébe, segítettem a táboroztatásokba, stb.. De úgy érzem az Istenhez való kapcsolathoz nem ez vezetett el engem.

Mikor vissza gondolok arra, hogy honnan indultam és most hol vagyok, tudom, hogy Isten gondviselésének köszönhettem. Bár talán nem indult zökkenő mentesen a kapcsolatunk, hiszen gyakran tettem fel a kérdést, hogy miért pont velem történtek meg dolgok. De ahányszor csak arra gondolok, hogy mennyi mindent átélhettem az ő kegyelme által, akkor rá döbbennem, hogy igen, én megtalálhattam a helyem a nagyvilágban.

Ezért nem győzök nap, mint nap hálát adni az ő kegyelméért, amit számomra is megmutatott, és ezen az úton hiszem és vallom, hogy mindvégig fogja a kezem és nem engedi el. Vezet azon az úton amelyet már születésem előtt elkészített az én számomra. Isten jelenlétét leginkább a családomban érzem, mivel úgy gondolom, hogy Isten megadta nekem azt a  családot, helyet a világban amire szükségem van.

Tudom ez az út göröngyös, és nehezen járható, de amíg az ő irányítása, vezetése alatt élek, addig mindig is biztos vagyok benne, hogy Isten teljesen biztosan erre az útra akart elhívni, és amelyen mindig is vezet engem életem minden napján. Ahogyan az egyik jól ismert énekünk is mondja:

„Velem vándorol utamon Jézus,
Gond és félelem el nem ér.
Elvisz, elsegít engem a célhoz,
Ő, a győzelmes, hű vezér,
Ő, a győzelmes, hű vezér.”

Péntek Anett
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató