December 14 - Adventi áhitat - Teológus ifjúsági blog
Lámpatartót látok
Látomás a lámpatartóról és a két olajfáról
A velem beszélő angyal újra fölébresztett engem, ahogyan álmából szokták fölébreszteni az embert,
és ezt kérdezte tőlem: Mit látsz? Így feleltem: Egy színarany lámpatartót látok, tetején egy tál; hét mécses van rajta, és a tetején levő mécseseknek hét-hét csücske van.
Két olajfa áll mellette, az egyik a táltól jobbra, a másik balra.
Megkérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mit jelentenek ezek, uram?
A velem beszélő angyal így válaszolt nekem: Nem tudod, mit jelentenek? Azt feleltem: Nem, uram!
Erre ő így szólt hozzám:Ezt az igét küldi az Úr Zerubbábelnek: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.”
Ki vagy te, nagy hegy? Síksággá válsz Zerubbábel előtt! Ő teszi föl a zárókövet, miközben ezt kiáltják: „Áldás, áldás szálljon rá!”
Azután így szólt hozzám az Úr igéje:
Zerubbábel keze rakta le ennek a templomnak az alapját, és az ő keze fogja bevégezni. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok.
Mert akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján, azok is örülni fognak, ha meglátják Zerubbábel kezében a zárókövet.Az a hét mécses pedig az Úr szemeit jelenti, amelyek áttekintik az egész földet.
Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem tőle: Mit jelent ez a két olajfa a lámpatartó jobb és bal oldalán?
Másodszor is megszólaltam, és megkérdeztem: Mit jelent az olajfáknak az a két ága, amelyekből két aranycsövön át folyik le az aranyszínű olaj?
Megkérdezte tőlem: Nem tudod, mik ezek? Azt feleltem: Nem, uram!
Ekkor így felelt: Ezek ketten a fölkentek, akik az egész föld Urának a szolgálatára állnak.
Zakariás 4
A korai sötétedés idején az ember szívesen gyújt meg egy gyertyát vagy mécsest, s csak ül a szobában a láng csendes percegésében. Figyeli, ahogy rebben a kis fény minden légmozgásra, mégis fénylik.
így látja a reménytelenségben a próféta a hétkarú mécsestartót, mely már nem abból táplálkozik, hogy a papok naponta feltöltik olajjal, hanem külön forrása van, kiapadhatatlan.
A menóra (a hétkarú gyertyatartó) a szentélyben Isten jelenlétének szimbóluma. Azért kellett mindig égnie, hogy jelezze a reménységet - ha nem is látjuk Istent, azért még jelen van!
Adventben a reménység kicsiny lángja ég. Érdemes várni az Úrra, érdemes egyengetni útját a másik ember felé! Mert eljön, hiszen megígérte! Ne találjon készületlenül, sem a másikkal való haragban! Figyeljünk ma is nyitott szívvel a szeretet lehetőségeire!
A fűtőszerkezetet egy kicsi őrláng tartja életben. Ha az elalszik, nincs honnan meggyulladjon a gáz, s nem működik a fűtés. Kicsi ez a láng, de hatalmas szerepe van.
Ilyen minden keresztyén is a maga helyén: kicsi őrláng. Égnie kell, hogyha róla akarja meggyújtani az Úr valakinek a szívét, legyen mit továbbadnia!
Föltámadtak fényeid. Uram.
Déli magasban hazatalálok.
Zendül. körém árad a világ.
Lélegzem. Küszöböd előtt állok.
Kádár Ferenc
Ha elindított benned valamit a reggeli áhítat és úgy gondolod ez mások épülésére is szolgálhat vagy támogatnád a teológus blogot, kérlek oszd meg barátaiddal vagy az ifisek között. A Megosztás gomb fent a lájk gomb mellett található!
Köszönöm, hogy visszajársz a teológus blogra! :)
Forrás: Fodorné Ablonczy Margit - Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben