Sokan azt gondolják, hogy az Istennel való találkozásba csak úgy, bele lehet születni. Könnyű annak, aki vallásos családban, lelkész-szülők keze alatt nő fel.

Tanúsíthatom, ez koránt sincs így. Nagypapám, édesapám, keresztapám és nagybátyám is lelkész, ennek ellenére meg kellett vívnom nekem is a magam belső küzdelmeit, harcait, amíg engedtem Neki, és kinyitottam szívem ajtaját.

18 évig éltem úgy, hogy nem találkoztam Istennel. Azonban nem Nélküle éltem, hiszen most visszatekintve, azt mondhatom, hogy Ő akkor is velem volt, vigyázott rám, és nem hagyott magamra.

Ma már csak nevetve gondolok vissza arra az időre, amikor gimnáziumi éveim során kérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni majd; én pedig nem tudtam mit válaszolni, csak annyit mondtam: egy biztos, lelkész az nem leszek. Istennek azért van humora, és ezt sokszor meg is mutatja szerintem.

És azt is bizonyítja, hogy a Vele való találkozás, változásokkal jár. Azóta megváltozott az értékrendem, megváltozott az önértékelésem, és az Istennel való találkozás után, meghallottam a hívását is. És megértettem, hogy azt akarja, hogy szolgálatába álljak.

Ma már nagy örömmel végzem a szolgálatokat, és nagyon örülök, hogy a feladatra alkalmassá is tesz, és már el sem tudom képzelni az életem Isten, és az Istennek való szolgálat nélkül.

Koós Mátyás
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Találkoztam Istennel

Az én első találkozásom Istennel nem is tudom pontosan megmondani mikor is kezdődött. Ha visszagondolok rá, akkor talán azt lehet mondani, hogy én az első találkozásom még 8. osztályos koromban történt, amikor először vehettem részt egy Református Ifjúsági tábor keretében Berekfürdőn.

Annyira jó érzés volt együtt egy közösségben, barátokkal, ismerősökkel együtt lenni, hogy miután hazaérkeztem a táborból, akkor eldöntöttem magamban, hogy nekem engem erre az útra szánt a Mindenható Isten. Bár még pontosan nem tudtam, hogyan valósíthatnám ezt meg, de mára már igen.

Ettől kezdve, egyre többet jártam templomba, egyre többet foglalkoztam Isten dolgaival. Nem is mertem ekkor még belegondolni, hogy én egyszer lelkész szakon fogok tanulni.

Amikor az egyik jó barátom az egyik nyári nap, amikor iskolai szünet volt, felhívott engem, hogy arra gondolt, hogy miért nem alapítanánk egy ún. zenekart, ahol dicsérhetjük az Urat.

Amikor felvázolta nekem az elképzeléseit, akkor még nagyobb lelkesedéssel indultam el erre a közös útra. Azóta is nagyon sok közös élményem volt, magával az együttessel, és így sokkal közelebb kerülhettem magához az Úrhoz.

Végül pedig, amikor eljött a középiskola utolsó éve, akkor egy belső indíttatástól vezérelve felötlött a fejemben, hogy itt a lehetőség, amire mindig is vártam, hogy szolgálhatom az Urat, és ekkor döntöttem úgy, hogy jelentkeztem a teológiára.

Azt gondolom, nem bántam meg a döntésemet, hiszen amióta itt vagyok a teológián az óta teljesen megváltozott az életem, és főleg pozitív irányba. Úgy gondolom, ez az igevers fejezi ki legjobban, hogy mit is éreztem mikor először találkoztam Istennel:

Várva vártam az Urat és ő lehajolt hozzám meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és az iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. (Zsolt. 40:2-3)

Horváth Béla
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Hogyan találkoztam Istennel?

„A hit hallásból van”, ahogyan a zene is! Hogyan találkoztam Istennel? Érdekes lenne közölni! Mindig is a hangok, a hallás és a zene embere voltam.

Az Isten a szép zene és melódia által szólított meg engem és éreztem, engedni kell e csodálatos hívásnak. De mindezek előtt, nem voltam mindig egy vallásos ember, de a zene gyerekkoromban előbb volt mint a hit. (Érdekes, lehet ez is Isten egyik eszköze volt).

Kántorrá válásom után kezdtem el igazán foglalkozni Istennel. Eleinte idegenkedve tapogatóztam e számomra új világban, de Isten mindig velem volt és megmutatta számomra az utat amelyen járnom kell!

Az Úr lassan-lassan munkálkodott bennem és én mit sem tudtam erről, míg egy úrvacsora alkalmával, a karzatra felmenve, éreztem szívemben a buzgó tüzet melyet a lélek keltett bennem.

Lábam elgyengült, s egy percre megálltam és álmélkodtam! Felcsendült közben az ének ( egy kolegám vette át a szolgálatot míg úrvacsorát vettem):”Most még lehet, most még szabad, borúlj le a kereszt alatt!”.

Ekkor már éreztem.... életemet néki kell szentelnem! Hiszen eddig vak voltam, s most már látok! Bűnben éltem, de már kész voltam mindent megbánni és életemet Istennek szentelni!

Ez röviden az én utam, találkozásom Istennel és teológián való létem. Az Úr vezessen s áldjon meg minden benne hívőt, hogy akit megszólit, engedjen a hívásnak és adja életét neki!

Nagy Norbert
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Találkoztam Istennel

Már gyerekkoromban megismertem a Jóságos Atyát, aki vigyázz rám. Katolikus nagymamám által sok misére jártam és megtanultam imádkozni. Igazából nem tudtam milyen és mit jelent reformátusnak lenni.

Nagy harcok ellenére a szüleimmel, beadtam a derekam és elkezdtem káté oktatásra járni. Megszerettem oda járni és nagy hatással voltak rám a lelkészeim.

Meghatározó pont volt az életemben, amikkor részt vettem egy FIRESZ által szervezett ifjúsági napon. Volt dicsőítés, rengeteg fiatal, jó előadások. Szinte minden elő volt készítve a nagy találkozásra, hiszen Isten a találkozások Istene.

Egy bizonyságtétel meghallgatása után, éreztem, hogy valami megtört bennem, valami történt, ami akkor furcsa volt, teljes egészében megváltoztatott. Akkor elhatároztam, hogy én meg akarom Ismerni ezt az Istent.

Hazamentem és elkezdtem olvasni a Károli fordítású bibliánkat, amiről nem is tudtam, hogy létezik. A nagy lelkesedés után csalódás ért, hiszen nagyon nehezen értettem az egészet.

Még azon a nyáron egy napközis gyerektáborban segítettem és egyre nagyobb szeletet kaptam az emberek által Istenből. Elkezdtem ifibe járni és templomba is rendszeresen jártam.

Akartam és hagytam is, hogy az Isten formáljon. A konfirmációmat, tudatos döntésként éltem meg, életem legmeghámozóbb döntése volt.

Nagyon sok barátra tettem szert Isten által különböző táborokban. Nagyon sok lelkész barátom lett, de a legmeghatározóbb személyek a lelkészeim voltak.

Szinte már másod szülőként, barátként és most már lassan szolgatársként tekintek. A teológiára vezetető utam is elég rögös volt, de az egy másik történet.

Abban biztos vagyok, mert magam is megéltem, hogy aki Istennel találkozik, azon meglátszik a találkozás.

Kovács Patrícia
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Az életemben mindig szerepet játszott Isten, sőt már megszületésemkor bizonyította, hogy Velem van, mivel nem ment minden zökkenőmentesen azon a bizonyos napon.

Szüleim és nagyszüleim „jó reformátusként” neveltek: templom, vallásóra, KONFIRMÁCIÓ, amely életem egyik legfontosabb és legmeghatározóbb pillanata volt.

Az egyik legmeghatározóbb személy az életemben a lelkésznőm volt, akinek köszönhetem, hogy a lelkészi szolgálat után kezdtem el érdeklődni.

Mégis az első (általam emlékezett) találkozásom Istennel egy táborban volt, 2013-ban. Befejező nap volt, amely azóta is hidegrázást okoz, ha rá gondolok: a templomban (gyertyafénynél) bizonyságtételeket hallhattunk, aztán mikor kint besötétedett és az udvar csak a meggyújtott gyertyák fényében úszott.

A templomból egymás kezét megfogva vonultunk a felállított kereszthez, amely előtt a papírokra felírt bűneinket égettük el. Valami hihetetlenül fantasztikus érzés töltött el. Érezni lehetett az Úr jelenlétét.

Számomra ez volt az a „furcsa érzés”, az a pont. Akkor éreztem teljesen, hogy ott van mellettem, és számíthatok rá… sikerülhet tényleg ott letennem, elégetnem a bűneimet és teljesen rábíznom magam.

Azóta Vele járok, persze voltak nagy kérdések és veszekedések, mégis nap nap után találkozom Vele a szerelmem, a barátaim, a családom által.

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.” Ján 14:1

Gáspár Orsolya
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Hogyan találkoztam Istennel?

Amióta elindult a blogon ez a sorozat, azóta motoszkál bennem a kérdés: Valóban, hogyan is találkoztam Istennel?

Kisgyermekként nem kérdőjeleztem meg, hogy van-e Isten, de nem is foglalkoztam vele. Nem emlékszem, hogy a szüleim beszéltek volna nekem róla. Azt azonban tudtam, hogy mi az órás, a szomszéd néni meg az óra nélküli templomhoz tartozik. :D Biztos vannak, akik kitalálták már, a református templom büszkélkedik toronyórával Hajdúnánáson.

Eleinte egyébként nem mertem bemenni a templomba, nagyon féltem az épülettől, ez később természetesen megváltozott. Református általános iskolába írattak a szüleim, ebből kifolyólag rendszeresen voltak hittanóráim, havonta egyszer és a nagy ünnepeken ott voltam az istentiszteleten.

Nagyon szerettem a hittanórákat, érdekesek voltak a történetek, jó volt énekelni és mindenféle kreatív feladatot megoldani. Színesebb, sokfélébb volt a hittanóra, mint a többi. Emellett kötekedni is nagyon szerettem, például, hogy miért nincs szó dinoszauruszokról a Bibliában.

A találkoztam Istennel kifejezés helyett szívesebben mondom azt, hogy Isten bemutatkozott nekem. A bemutatkozás inkább kifejezi, hogy mi is történt kettőnk között. Először egy ismeretlen arc volt a tömegből, akiről nem is vettem tudomást. Aztán olyan lett, mint a mesebeli Mátyás király – gyerekként képtelenség megmondani, hogy kitalált alak-e vagy élt is valamikor…

Aztán, amikor már egyértelművé vált, hogy alapvetően reál beállítottságú vagyok, Isten sokkal határozottabban odalépett hozzám. Kavargó gondolataim közé bekiabálta: „Vagyok!”. Mindehhez a józan ész útját használta fel, levezetés(félé/e)im alapján hirtelen kristálytisztának és teljesen logikusnak tűnt a gondolat, hogy Ő van. Mindez a konfirmációm körül történt. Akiről addig nem tudtam, hogy mennyire valóságos, arról elhittem, hogy az, mert ez tűnt a leglogikusabbnak.

A történet pedig a gimnáziumi évek alatt folytatódott és ma is tart. Isten bemutatkozott úgy is, mint aki a személyes Istenem akar lenni, de ez már nem a találkozáshoz, hanem a közös vándorláshoz tartozik.

Csorvássy Zsófia Fruzsina
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Találkoztam Istennel!

Hűha! Visszaemlékezni, hogy a sok-sok találkozás közül melyik lehetett az első, nagyon nehéz. És ez így elsőre talán nagyképűen hangzik. De tudom, sokszor találkozhattam Istennel, mikor még nem is tudtam, hogy kivel találkozom.

Leginkább úgy lehet ezt leírni, mint amikor mész a piacon és ott az a rengeteg ember. Jönnek-mennek. Kapkodnak, vásárolgatnak, néha neked jönnek. Lassan battyognak, vagy pörögnek, hogy minden a kosárban landoljon… Találkozol ezekkel az emberekkel, de mire hazamész, már talán egy arcra sem emlékszel. Szerintem én Istennel is így találkozgattam.

Szerintem találkoztunk, amikor kicsi gyerekként karácsonyi verset szavaltam a templomban. Vagy amikor nyaranta énekeltem a „kicsi katicabogarat” gyerektáborban. Talán még akkor is, amikor kémia órára készültem a templompadban (persze, jól megbújva a hátsó sorban). Találkozhattunk, de én nem igazán voltam ott.

De egyszer történt egy meghatározó találkozás, amikor én is jelen voltam. Az első igazi találkozás, mint amiről Ady ír versében. Amikor „csöndesen és váratlanul átölel az Isten”. Az Úr érkezése – az én érkezésem.

Azóta nagyon szeretek Istennel találkozni! ;)

Horbász Veronika
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Találkoztam Istennel

Ha  arra a kérdésre kellene válaszoljak, hogy milyen volt az első találkozásom Istennel vagy találkoztam-e már  vele valaha egyáltalán, azt válaszolnám, hogy én minden nap találkozom Vele.

Vallásos családban nőttem fel. A hittanórák mellett szombatonként cserkész délelőttökre siettem, vasárnap pedig templomba mentem az édesanyámmal és az öcsémmel. Édesapám nem templomba járó ember, évente kétszer teszi tiszteletét a tiszteletes és a hívek előtt, de Isten előtt nap, mint nap.

Isten igéjében azt mondja: „Ha ketten vagy hárman összegyűltök az én nevemben, Én ott vagyok” Hiszem, hogy nem elsősorban a templomba járás határozza meg azt, hogy találkozol-e Vele vagy életed minden pillanatában rá támaszkodsz-e.

Az idő múlásával azonban egyre kevesebb időt töltöttem Isten igéjével, nem jártam már cserkész alkalmakra, és a vasárnapi Istentiszteletek száma is csökkent. Nehézségekkel teli lett az életünk és azt éreztem eltávolodok Istentől.

Négy évig szenvedtem egy baktériumtól, amit sehogy sem tudtak kikezelni. Orvosról orvosra, kórházról kórházra jártam, a gyógyszerek számát és fajtáját meg sem tudnám nevezni. Semmi sem használt. Az egész családom azért imádkozott, hogy újra teljes életem lehessen. De csak rosszabbodott a helyzet.

Nagyon elkeseredtem és azt kérdeztem hol van Ő, van-e egyáltalán? Miért nem segít rajtam? Már az esti imák is elmaradtak. Haragudtam Rá.

Mindig is próbáltam neki tetsző életet élni, aztán mégis megengedi ezt az életemben. Folyamatos miértek kötözték meg az egész életem. Azonban ezalatt az idő alatt, nagyon sok mindent megtanultam és rájöttem, hogy Ő mindvégig velem volt. Ahogyan ott van veled is.

Sétálhat, ülhet, állhat melletted, szólhat hozzád emberek által, csak figyelmesen kell járnod. Ott van egy kedves mosolyban, egy segítő mozdulatban, egy virágban és bármiben, amitől több leszel. Ő csak ad és soha nem vesz el. Bátorítalak arra, hogy ne kövesd el azt a hibát, amit én. Az élet sokkal jobb vele, mint Nélküle. Soha ne veszítsd el a hited, mert Ő bármilyen negatív helyzetből képes a legjobbat kihozni.

Találkozz vele minden nap, lásd meg minden jóban!

Keresztesi Vivien
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Tanító szakos hallgató

 Hogyan találkoztam Istennel?

Ezzel a kérdéssel kapcsolatban soha nem voltam úgy, hogy na, IGEN én erre pontosan tudom a választ, hogy ekkor és ekkor, ebben és ebben az órában, itt és itt találkoztam Istennel.  

De abban biztos vagyok, hogy Ő előbb találkozott velem, minthogy én azt észrevettem volna. Ott volt Ő már akkor is, amikor én még sehol sem voltam :). És abban is teljesen biztos vagyok, hogy én nem kereshetném Őt, ha Ő már nem talált volna meg engem előbb.

Találkoztam vele, amikor megkereszteltek, akkor, amikor gyermekkoromban megkaptam az első képes Bibliámat, találkoztam vele akkor, amikor anyát arra kértem, hogy abból nekem felolvasson, találkoztam vele akkor, amikor először elvitt magával istentiszteletre, találkoztam vele akkor, amikor konfirmáció alkalmával egy újabb szintre emelkedett a kapcsolatunk. 

Találkoztam vele akkor, amikor a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumba felvételt nyertem, aztán mindvégig velem volt abban az elhatározásban, amely által most itt vagyok, itt volt velem az első napokban, amikor olyan nehéznek tűnt minden.

Találkoztam vele az első legációm alkalmával és a találkozások sorának itt még nincs vége és ígérete szerint ennek folytatása is következik. Úgy gondolom, hogy nem is az a fontos, hogy hányszor ismétlődnek meg ezek a találkozások, hanem mindezekben az a legfontosabb, hogy észrevegyük és elfogadjuk, hogy igen most Isten azért jött, hogy velem találkozzon, hogy én befogadjam őt, hogy a találkozás után valami megváltozzon a kapcsolatunkban.

Találkozunk Istennel nap, mint nap, kérjünk tőle időt. Időt arra, hogy keressük, hogy értsük, hogy kövessük Őt. Őt, aki ott van a káoszban, a rendben, és ott van egy találkozásban akkor, amikor nekünk arra van a legnagyobb szükségünk.

Van, amikor ez : „ A szemnek láthatatlan/ De száz meg száz alakban/ Érzékelhető/ Az eltűnő időben is/ Ott van Ő.”

Dull Zsanett Dalma
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Tisztán emlékszem, az első találkozásra, egy napsütéses novemberi ködös éjen, sétálgattam egy tisztáson, és pont egy fa mellett hirtelen nagy égzengés, földindulás közepette…

Nem történt semmi.

Igazából igyekszem, nem kromatikus aberrációval szemlélni a világot. Beszámolhatnék erről úgy is mintha Sándorral, a bazi nagy Ő-vel találkoztam volna, vagy valamiféle harmadik típusú találkozásról, hogy belém vágott a mennykő és lássatok csodát! Már is megvilágosodtam. 

De nem így történt. Nem tudom megmondani, hol és mikor. Egyszerűen mindig is itt volt/van, mióta világ a világ, s velem egyel több a világ.

Édesanyám nagyon félt, amikor velem terhes volt és már ott volt az idő, hogy a világra jöjjek.  Az előző terhesség nagyon megviselte.  A szomszéd néniékhez alkalmanként egy tiszteletes járt ki Istentiszteletet tartani. Anyukám is ott volt éppen, és valószínű látta rajta, hogy félt. Letérdelt elé és imádkozott értünk. Még meg sem születtem, de Isten már ott volt velünk.

Baráth Enikő
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató