Találkoztam Istennel #43 - Orosz Evelin

43_talalkoztam_istennel_teologus_blog_ifjusagi_reggeli_ahitat_sarga_teolgus_iges_kepek_hajas_istvan_teologus_orosz_evelin.jpg

Isten mindig is ott volt az életemben. Gyerekkorom óta mindig jártam hittanra. De számomra a konfirmáció volt a vízválasztó. Ahogyan készültünk a konfirmációra, és templomba jártam, ez kezdte számomra valósággá tenni azt, amit eddig a hittanórákon tanultam.

Gimnáziumba egy katolikus gimibe jártam, ez segített, hogy megmaradjak a hitbe, valamint az anyukám is, aki eljött velem a templomba és vezetett az úton. Isten nagyon áldottá tett engem.

Egy csodálatos családba rakott, és egész életem során folyamatosan tudtam, hogy ott van velem. Sokkal több jó dolgot tudok felsorolni, amit Istentől kaptam, mint rossz dolgot. A kemény időszakokban is ott volt velem és elhalmozott a csodáival.

Nálam a megtérés nem pillanat volt, nem felismerés, hanem egy hosszas folyamat. Ahogy telt az idő, úgy ismertem fel a jó dolgokat, amiket Istentől kaptam, és amikért hálás lehetek. Mindig nagyon kételkedő voltam. Kételkedtem magamban és mindenben.

Én voltam az, aki sose hitt magába, de Isten megmutatta nekem, hogy ő hisz bennem. És saját magam példáján tanultam meg, hogy Isten nem mindig a tökéletest választja ki egy feladatra, és hogy nem mindig a nagyokra bízza az ő dolgait, hanem egy olyan kicsire is, mint én.

Orosz Evelin
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató

Ha elindított benned valamit a bizonyságtétel és úgy gondolod ez mások épülésére is szolgálhat, kérlek oszd meg barátaiddal vagy az ifisek között. A Megosztás gomb fent a lájk gomb mellett található!

Köszönöm, hogy visszajársz a teológus blogra! :)