Sokan azt gondolják, hogy az Istennel való találkozásba csak úgy, bele lehet születni. Könnyű annak, aki vallásos családban, lelkész-szülők keze alatt nő fel.

Tanúsíthatom, ez koránt sincs így. Nagypapám, édesapám, keresztapám és nagybátyám is lelkész, ennek ellenére meg kellett vívnom nekem is a magam belső küzdelmeit, harcait, amíg engedtem Neki, és kinyitottam szívem ajtaját.

18 évig éltem úgy, hogy nem találkoztam Istennel. Azonban nem Nélküle éltem, hiszen most visszatekintve, azt mondhatom, hogy Ő akkor is velem volt, vigyázott rám, és nem hagyott magamra.

Ma már csak nevetve gondolok vissza arra az időre, amikor gimnáziumi éveim során kérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni majd; én pedig nem tudtam mit válaszolni, csak annyit mondtam: egy biztos, lelkész az nem leszek. Istennek azért van humora, és ezt sokszor meg is mutatja szerintem.

És azt is bizonyítja, hogy a Vele való találkozás, változásokkal jár. Azóta megváltozott az értékrendem, megváltozott az önértékelésem, és az Istennel való találkozás után, meghallottam a hívását is. És megértettem, hogy azt akarja, hogy szolgálatába álljak.

Ma már nagy örömmel végzem a szolgálatokat, és nagyon örülök, hogy a feladatra alkalmassá is tesz, és már el sem tudom képzelni az életem Isten, és az Istennek való szolgálat nélkül.

Koós Mátyás
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató