Az életemben mindig szerepet játszott Isten, sőt már megszületésemkor bizonyította, hogy Velem van, mivel nem ment minden zökkenőmentesen azon a bizonyos napon.

Szüleim és nagyszüleim „jó reformátusként” neveltek: templom, vallásóra, KONFIRMÁCIÓ, amely életem egyik legfontosabb és legmeghatározóbb pillanata volt.

Az egyik legmeghatározóbb személy az életemben a lelkésznőm volt, akinek köszönhetem, hogy a lelkészi szolgálat után kezdtem el érdeklődni.

Mégis az első (általam emlékezett) találkozásom Istennel egy táborban volt, 2013-ban. Befejező nap volt, amely azóta is hidegrázást okoz, ha rá gondolok: a templomban (gyertyafénynél) bizonyságtételeket hallhattunk, aztán mikor kint besötétedett és az udvar csak a meggyújtott gyertyák fényében úszott.

A templomból egymás kezét megfogva vonultunk a felállított kereszthez, amely előtt a papírokra felírt bűneinket égettük el. Valami hihetetlenül fantasztikus érzés töltött el. Érezni lehetett az Úr jelenlétét.

Számomra ez volt az a „furcsa érzés”, az a pont. Akkor éreztem teljesen, hogy ott van mellettem, és számíthatok rá… sikerülhet tényleg ott letennem, elégetnem a bűneimet és teljesen rábíznom magam.

Azóta Vele járok, persze voltak nagy kérdések és veszekedések, mégis nap nap után találkozom Vele a szerelmem, a barátaim, a családom által.

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.” Ján 14:1

Gáspár Orsolya
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató