Találkoztam Istennel!

Hűha! Visszaemlékezni, hogy a sok-sok találkozás közül melyik lehetett az első, nagyon nehéz. És ez így elsőre talán nagyképűen hangzik. De tudom, sokszor találkozhattam Istennel, mikor még nem is tudtam, hogy kivel találkozom.

Leginkább úgy lehet ezt leírni, mint amikor mész a piacon és ott az a rengeteg ember. Jönnek-mennek. Kapkodnak, vásárolgatnak, néha neked jönnek. Lassan battyognak, vagy pörögnek, hogy minden a kosárban landoljon… Találkozol ezekkel az emberekkel, de mire hazamész, már talán egy arcra sem emlékszel. Szerintem én Istennel is így találkozgattam.

Szerintem találkoztunk, amikor kicsi gyerekként karácsonyi verset szavaltam a templomban. Vagy amikor nyaranta énekeltem a „kicsi katicabogarat” gyerektáborban. Talán még akkor is, amikor kémia órára készültem a templompadban (persze, jól megbújva a hátsó sorban). Találkozhattunk, de én nem igazán voltam ott.

De egyszer történt egy meghatározó találkozás, amikor én is jelen voltam. Az első igazi találkozás, mint amiről Ady ír versében. Amikor „csöndesen és váratlanul átölel az Isten”. Az Úr érkezése – az én érkezésem.

Azóta nagyon szeretek Istennel találkozni! ;)

Horbász Veronika
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató