Szeretett Testvéreim!

„Felperzselt földek Minden állat elpusztul Végül nem marad semmi más csak Koponyák és csontvázak” ezek a sorok egy Tankcsapda dalból származnak.

Több mint 2500 évvel azután íródtak, hogy Jeruzsálem elesett, lakosait pedig Babilonba deportálták, de a júdaiak elkeseredettségét tökéletesen szemléltetik. Minden elpusztult, nem maradt semmi, szeretett családtagok, barátok, ismerősök holtestei mindenfelé, csak koponyák és csontvázak.

Csalódás, elkeseredettség, lemondás, kilátástalanság. Ezek az érzések határozták meg a mindennapokat, a reményt már távolról sem ismerték az elhurcoltak.

Ugyanakkor megjelentek azok a hangok, amelyek azt kiáltották, hogy „hol van Isten?”, lerombolták a salamoni templomot, azaz a nép Istene legyőzöttnek bizonyult, legalábbis emberi szemmel.

…És akkor, ott a lemondás kellős közepén megjelent egy próféta, az a próféta, aki által kijelentette Isten Jeruzsálem pusztulását, az a próféta, aki által kimondta Isten az ítéletet Júda fölött.

Mit mondhat még ez a próféta, mit vehet még el tőlünk, hiszen semmink sincs, mivel büntethet még minket az Isten? – Kérdezhették sokan. És erre ez a próféta elmondja a látomását. Mit lát ő?

Azt, amit a többiek, kiszáradt csontokat. Reménytelenséget, elhagyatottságot, félelmet, gyászt, bánatot, elfordulást Istentől: csak kiszáradt csontokat.

És mit lát az Isten? Ő ugyanazokat a kiszáradt csontokat látja, amikben nincs ott az Ő lelke. Ezen kár is lenne szépíteni.

Azonban a Szövetségnek, mely a nép és Isten között köttetett, nem csak egy oldala van, nem csak emberi oldala van, hanem van egy isteni is, egy isteni, amelyet a könnyektől és gyásztól megterhelt emberi szemek nem vettek észre.

Ezen az isteni oldalon, nem kiszáradt csontok, nem reménytelenség van, hanem ott bizony vannak inak, van hús és bőr, van remény, kegyelem, és ami a legfontosabb, van Lélek, Istennél van élet. Rajta kívül azonban nem vár más az emberre, mint amit Jeruzsálem megtapasztalt Isten nélkül: koponyák és csontvázak.

A próféciák lehetnek nyitottak és zártak. Zárt az a prófécia, amely beteljesült, nyitott pedig az, amelyik nem teljesült még be. A júdaiak visszatértek a fogságból, Jeruzsálem falait megerősítették, a templom újjáépült.

A látomás tehát úgy tűnik, hogy beteljesült. De ha beteljesült, akkor miért foglalkozunk mégis velük? Azért mert ezek az ítéletek, próféciák és látomások nekünk is szólnak!

Mert a kegyelmes Isten, ugyanaz az Isten, mint az ítélő. Aki megbüntette Júdát és Izráelt ugyanaz az Isten, mint aki, a Fiát adta értünk. Júda figyelmeztetése a mi figyelmeztetésünk is, Jeruzsálem ítélete a mi ítéletünk is, ahogyan Izráel újjáéledésének látomása, a mi látomásunk is.

Ha úgy élsz te Magyar Református Egyház, mint Júda, akkor te is elveszel! Ha úgy élsz te lelkipásztori közösség, mint Jeruzsálem népe, akkor fogságba kerülsz!

Ha úgy élsz te Hittudományi Egyetem, mint a jeruzsálemi templom, akkor le fogsz romboltatni! És ha ezeket a figyelmeztetéseket el tudtuk fogadni, és Áment tudtunk rá mondani, akkor és csak akkor jöhetnek az ígéretek. Mit ígér az Isten? Kiszáradtak a csontjaid, fordulj hozzám és én Lelket adok beléd!

Tudom, hogy mostanában sokakat megráztak azok a dolgok, amik az egyházunkban történnek. Hogy az ünnepi lepedő alól, kilóg a takargatott szennyes, és ez sokakat megvisel, köztük engem is.

De mindez csupán az emberi oldal. Ezek csupán a koponyák és csontvázak, a kiszáradt csontok. Istennél azonban ott vannak az inak, a hús és a bőr, nála ott van az életre keltő Lélek!

Bízzatok és higgyetek, hogy ez a Lélek jönni fog, ahogyan az Úristen megígérte, és fújni fog a négy égtáj felől, hiszen az az Isten, aki Ábrahámnak a kövekből is képes fiakat támasztani, hogyan ne lenne képes a mi Református Egyházunk száraz csontjaiból? Legyen Így! Ámen.