Szeretett Testvéreim!

Mai igénk egy elég izgalmas esemény sorozatot nyújt számunkra. Keresztelő János börtönbe vetéséről ad az evangélista egy beszámolót.

Aki igazságérzetét és Isten igéjét nem félre téve az uralkodó szemére veti, hogy vadházasságban él testvére feleségévél. János védelmezte a törvényt, amely tiltja a házasságtörést.

Azt látjuk, hogy Keresztelőben a régi elhamvadt prófétai lelkület újra lángra lobban. És tudjuk, sorsa is prófétai sors.

„Igaz és szent” – ezt tudta Heródes Jánosról. Ezek olyan igazán isteni tulajdonságok, hiszen meglátszott a „tulajdonon, a tulajdonos tulajdonsága”.

Heródes észre vette, hogy van valami megfoghatatlan „másság” ebben a különös emberben, aki minden képen egy másik világ képviselője volt az ő szemében.

Azt mondhatnánk, hogy János úgy volt jelen Heródes életében, mint az „élő lelkiismerete”. Isten akaratának feltétlen képviselője, a romlott erkölcstelen lazaságban élő emberek között.

János ott, ahol más mindenképpen hallgatott volna, ő ott beszél. Mi mennyire merünk mást nyújtani, mint amit a világ vár?

János hirdette Isten igéjét, az egész személyiségéből áradt az, akit képvisel, hiszen szent és igaz ember volt, akitől Heródes egy furcsa kettősségben élt. Egyszerre zavarba jött, de még is szerette hallgatni.

Szívesen hallgatja Isten igéjét, de amit hall, abból soha nem lett engedelmes cselekedet. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mit kezdünk mi mindazzal, amit itt reggelenként hallani szoktunk?

Lehet, hogy többen úgy vagyunk, mint Heródes. Valamiről szól Isten igéje. Azt mondja világosan, hogy nem szabad így tovább, ahogy eddig csináltuk. Zavarba jövünk. Honnan tudják? Honnan tudja Isten?

Legyen a mai reggel egyik üzenete az, hogy kik vagyunk mi? Igehirdetők, de nem élők, vagy ige hallgatók, de nem ige élők?

Jézus azt mondja: Úgy szeressétek egymást ahogy én szeretlek beneteket, --- mert a világ előbb arra reagál, amit csináltok nem arra, amit mondtok.

És most engedjetek meg miközben Isten engem is számadásra hív, hogy megkérdezzem. Nem azt, hogy milyen szépen prédikálsz. Nem is azt, hogy hány prédikációt mondtál el, vagy hányat hallgattál meg, hanem azt, hogy mennyi az, ami ezekből életté vált!

Tovább adni Isten igéjét úgy, hitvalló keresztyénként lenni úgy, hogy nem jut el a kezemig, a lábamig, a szememig, a cselekvésemig az evangélium, az gonoszság.

Hadd hozzak egy hasonlatot, a párhuzamosan most olvasandó Sámuel I. könyvéből. Ige meghallás és nem cselekvés.  – Saul –, nem bírja ki, hogy bevárja Sámuel prófétát, aztán levezényeli ő "az Istentiszteletet az áldozatot" és az mondja neki Samuel: Több az engedelmesség, mint az áldozat, mert olyan az engedetlenség bűne, és itt egy kegyetlen szót használ, mint a varázslás.

Amikor prédikálom, vagy hallgatom az Isten igéjét ahelyett, hogy már végre cselekedném, élném, akkor menekülök, és ez nem jó.

Arról a Keresztelőről szólt a mai ige, aki mondta, és élte. Az a Jézus beszél ma velem és veled, aki mondta és tette. Az a Jézus beszél ma reggel hozzánk, aki abszolút hiteles.

Keresztelőt lefejezték, de mégis azzal, hogy a leghatalmasabbat képviselte, helyett kapott a prófétai sorban.  Jézus a »legnagyobbnak« mondta azok közül, akik »asszonytól születtek«.

Hadd legyen bíztatás ma ez: Aki hallja tőlem az igét, azt mondja Jézus, és elkezdi tenni, következetesen elkezdi élni, az hasonlatos ahhoz az emberhez, aki kősziklára építette a házát. S majd, ha jönnek az élet viharai akkor kipróbált házként, tudunk majd megállni.

Tegyünk hát érte – így legyen Ámen.