Biztosan sokan tapasztaltuk már azt, hogy Isten szava jó néhányszor megállásra kényszerít minket. Mert Ő szól, és a kijelentésének mi vagyunk a címzettjei. Így volt ez akkor is, amikor a próféta szólt kora uralkodóihoz és vezetőihez, és így van ma is, amikor az Úr hozzánk intézi szavait.

A próféta Izráel uralkodóihoz fordult, a királyt és a vezetőket szólította meg, hiszen a feladatuk az volt, hogy gondoskodjanak azokról, akik fölé helyeztettek, hogy azokat megvédjék, és szükségleteiket betöltsék.

De ők nem így cselekedtek. Nem csak kötelességük elhanyagolásában voltak vétkesek; hanem magas hivatalukat is áruba bocsátották saját személyes előnyükért.

A szánalmas védelem hiánya, valamint a korlátlan kapzsiság és szívtelenség azok részéről, akiknek meg kellett volna védelmezniük nyájat, azzal a következménnyel járt, hogy a juhok céltalanul vándoroltak mindenfelé.

Izráelnek ezek a pásztorai voltak a felelősek a nyáj szánalmas állapotért. Ilyen állapotban volt Izráel akkor is, amikor Jézus megjelent közöttük, hogy megkeresse Izráel házának elveszett juhait, úgy találta őket, mint pásztor nélküli nyájat és szánalomra indult irántuk. (Mk 6,34)

De kié valójában a nyáj? Ki a végső tulajdonos? – Az Úr. Ő az, aki közbe lép a juhok érdekében. Miért? Mert a juhok nyírása is a gazda jelenlétében történik (1Sám 25,2), mert a nyáj a gazdáé, nem a pásztoroké ezért a pásztorok sem vághatják le saját fogyasztásra a legszebb juhaikat.

Mert milyen is egy igazi pásztor? Egy igazi pásztor, kinek pásztori szíve van, meg nem szűnő éberséget és állandó törődést tanúsítana; önmagára és saját jólétére nem gondolva teljesítené a fárasztó feladatait, mindig készen arra, hogy feláldozza magát a juhaiért.

Vajon mit mond ma az Úr az ő pásztorainak? Hogy a gyengét erősítettétek? A beteget meggyógyítottátok? A sérültet bekötöztétek? Az eltévedtet vissza tereltétek? Az elveszetett megkerestétek? – vagy erőszakosan és kegyetlenül uralkodtok rajtuk?

Vesszük-e a fáradságot, hogy az itt felsoroltakat minden erőnkkel megpróbáljuk betölteni, vagy jogos a számonkérés felénk, hogy csak „magunkat legeltetjük”?  Isten egymás pásztoraivá tett bennünket. Ezért jó, ha nem csak tudjuk, hanem gyakoroljuk ezt a felelősség tejes szolgálatot.    

Mert az Úr számon kéri tőlünk az ő nyáját. Kívánom azt, hogy majd a Juhok Nagy Pásztora azt mondja nekünk: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután… (Mt 25,23). Ne pedig azt kelljen hallanunk, hogy „Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem ti gonosztevők (Mt 7,23).

Ránk is érvényes Pál apostol intése: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett“(ApCsel 20:28)” Így legyen!

Ámen.