Találkoztam Istennel

Nem tudom hogy történt. Csak éltem a mindennapokat. Tanultam, buliztam, komoly sportkarriert terveztem magamnak és építettem is az ahhoz vezető utat.

A nehézségeket magam erejéből küzdöttem le, vagyis én ebben a tudatban voltam. Úgy voltam vele, mint az emberek többsége, hogy csak legyek már túl mindenen. Fiatal vagyok, mégis kiégettnek éreztem magam. Nem jelentett semmi örömöt.

Hiányzott az a bizonyos tűz, de nem tudtam, hogy hol, vagy kinél keressem. Minden héten templomba jártam, beszélgettem a lelkészemmel, jól elvoltam. Élveztem azt a kis csendességet amit ott kaptam, viszont a tűz még akkor sem lobbant fel bennem…

Talán éppen emiatt nem jutott eszembe keresni Istennél azt a bizonyos valamit, ami kitömte volna a lyukat a szívemben. Már tényleg beszéltem mindenkivel, csak Istennel nem.

Egyik barátom viszont rádöbbentett az igazságra. Ez a bizonyos barát gyermeki naivitással megkérdezte tőlem, hogy „  Andika , te hogy szoktál Istennel beszélni?” És ekkor döbbentem, hogy sehogy…

Zavaromban csak annyit tudtam neki mondani, hogy nem vagyok vele túl közlékeny. De akkor megvilágosodtam. Elkezdtem társalogni Istennel. Beszéltem vele, kiöntöttem neki a szívem. Ezután éreztem, hogy feladataim vannak.  

Egy idő után pedig jött a felismerés is, hogy van bennem szikra. A szikrából pedig egyre nagyobb tűz keletkezett. Mára ezt a tüzet úgy tudnám definiálni, mint egy olthatatlan vágy, céltudat afelől, hogy végigjárjam azt az utat, amit Isten számomra elrendelt.

Szabó Andrea
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Tanító szakos hallgató