Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.  Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt.

Textus: Jn 11, 49–53

Kedves Testvéreim!

            Valljuk be, időről időre felmerül bennünk a kérdés, hogy mikor halljuk tetszetős vagy kevésbé tetszetős emberi beszéd által Isten szavát, és mikor hallunk csak üres vagy épp gonosz szavakat. Vitatkozhatnánk Kajafás kijelentésén, de erre nincs szükségünk, mert az evangélista megértette, hogy bár Kajafás maga okoskodta ki döntését, Isten mégis a saját üzenetét is közölte rajta keresztül.

Ily módon most a kettőt egyszerre olvashatjuk a Bibliában. Jogosan idézhetjük az Írást ezzel a történettel kapcsolatban: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.” (1Móz 50,20)

Mert mi történik itt? Jézus annyi jelt tett már, amire muszáj reagálni. Lázár feltámasztása pedig különösen is kitűnik ezek közül, emiatt ugyanis sokan hittek benne. Sokan pedig továbbra sem. Jézus a nagytanács szemében egy napirendi pont, az ügyében minél előbb döntést kell hozni.

Minden és mindenki veszélyes, ami, aki a rómaiak figyelmét a zsidókra tereli. Kajafás pedig egy karakán vezető, aki a sarkára áll és a szemébe mondja a nagytanácsnak: „Ti nem értetek semmit.”

A hideg, érzéketlen logika szerint jobb egyet feláldozni a sokért, annyi megmentett élet és a rómaiak távoltartása mindenképp többet ér, mint egy zavarkeltő élete. Ez Kajafás – és mint kiderül – az egész nagytanács álláspontja.

A mi 21. századi haszonelvű társadalmunk is pont így gondolkodik. Erkölcsi érzékünk is azt diktálja, hogy a kisebbik rosszat kell választani.

Érezzük és tudjuk azonban, hogy hiába Isten emberei, vallási vezetők hozzák meg ezt a döntést, az ebben a formában nem Isten döntése. Itt vág bele ez a történet igazán mélyen a mi életünkbe. Mi ugyanis Isten szavát kívánjuk hirdetni és az ő akaratát mások elé élni.

Nem kételkedem abba, hogy a nagytanács tagjaiban is megvolt ez a szándék, mégis letértek Isten útjáról. Figyelmeztetés ez számunkra, hogy ne legyünk gőgösek a hitben, ne gondoljuk, hogy egyedül mi értjük a dolgokat, kezdjük inkább ezzel: én nem értek semmit és szüntelenül kérnem kell Istent, hogy tegye világossá számomra akaratát.

Mielőtt azonban nagyon megijednénk, vagy elkeserednénk, vegyük észre, hogy Isten Kajafáson keresztül is munkálkodott és örömüzenetét hirdette. Szavaiban tudtán kívül is ott volt az evangélium lényege. Jézus valóban meghalt a népért, hogy ne vesszenek el, de nem a kajafási szűk értelemben.

Nem a római betörés elkerülésének biztos receptje született meg e prófécia által. Ettől sokkal többről van itt szó, ami miatt ez az elsőre szomorúnak látszó szakasz örömmel is eltölthet bennünket.

Jézus meghalt a nép helyett és Isten szétszóródott gyermekeiért, azaz miattunk, „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Ámen.