December 10 - Adventi áhitat - Teológus ifjúsági blog

04_talalkoztam_istennel_teologus_blog_ifjusagi_reggeli_ahitat_sarga_teolgus_iges_kepek_ha_jas_istva_n_teolo_gus.jpg

Az Úr megemlékezik

Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt: Nagyon megharagudott elődeitekre az Úr. Mondd meg azért népednek: Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek Ura, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ura.

Ne legyetek olyanok, mint elődeitek, akiknek a régebbi próféták ezt hirdették: „Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből!”, de nem hallgattak és nem figyeltek rám – így szól az Úr. Hol vannak elődeitek? És a próféták talán örökké élnek? De az én igéim és rendelkezéseim, amelyeket megparancsoltam szolgáim, a próféták által, utolérték elődeiteket!

Azután megtértek, és ezt mondták: Úgy bánt velünk a Seregek Ura, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta. Dárius uralkodásának második esztendejében, a tizenegyedik hónapnak, azaz sebát hónapnak a huszonnegyedik napján szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt: Ezt láttam az éjszaka:

Valaki, egy vörös ló hátán ülve, a mirtuszfák között állt a völgyben, mögötte vörös, fakó és fehér lovak voltak. Ezt kérdeztem: Mik ezek, Uram? Egy angyal pedig, aki velem beszélt, ezt mondta nekem: Majd én megmagyarázom neked, hogy mik ezek. Ekkor megszólalt az, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondta:

Ezeket az Úr azért küldte, hogy járják be a földet. Megszólították az Úr angyalát, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondták: Bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt és békés. Az Úr angyala erre azt mondta: Seregek Ura! Mikor könyörülsz meg végre Jeruzsálemen és Júda városain?

Hiszen már hetven éve tart a haragod! Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak. A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek Ura: Szánalomra indultam Jeruzsálem iránt és a Sion iránt, nagy-nagy szánalomra!

És nagyon-nagyon haragszom az elbizakodott népekre, mert amikor én csak kicsit haragudtam, ők a teljes romláson fáradoztak. Azért ezt mondja az Úr: Irgalommal fordulok Jeruzsálemhez, templomom fel fog épülni benne – így szól a Seregek Ura –, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben.

Hirdesd még azt is, hogy így szól a Seregek Ura: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvigasztalja még az Úr a Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja. Zakariás 1,1-17

Minden próféta neve hitvallás, szinte összefoglalása üzenetének. Ilyen Zakariás is. Neve azt jelenti: az Úr megemlékezik. 70 évi fogság után a nép hazatérhet, mert Isten megemlékezik ígéretéről, melyet Jeremiáson keresztül mondott, és szövetségéről, melyet népével kötött.

De megemlékezik arról is, hogy a nép bűnei miatt kellett az ítéletet végrehajtani. Megemlékezik a hűtlen népről. A mennyei lovasok az ítélet hirdetői. Látszólag nyugalmat találnak a földön - ez azonban a halál nyugalma, mert az ígéret földjén nincs többé élet.

Éjszakai álmatlanságainak idején a próféta különös képeket lát, s hallja az Úr szavát, amellyel azt mondja: „Féltem Jeruzsálemet.” Nem úgy válaszol az Isten, ahogy ő reméli, hiszen a reménységet nagy óvatossággal mondja ki, de a nép kap még lehetőséget az újrakezdésre. „lrgalmasan fordulok Jeruzsálem felé..." — ígéri nekik.

Legyen adventünkben megemlékezésünk. A hosszú téli esték alkalmasak a családi beszélgetésekre, hogy jobban megismerjük azokat, akik hozzánk tartoznak, s azokat is, akik már elmentek. Hogy jobban értsük a bennünk mozgó erőket, egész jellemünket, ismerjük meg a régiek hitét, s hovatartozásukat. Szánjunk időt a múltra, hogy megnyerhessük a jövendőt!

A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés. József Attila

Ha elindított benned valamit a reggeli áhítat vagy valamelyik bizonyságtétel és úgy gondolod ez mások épülésére is szolgálhat vagy támogatnád a teológus blogot, akkor kérlek oszd meg barátaiddal vagy az ifisek között. A Megosztás gomb fent a lájk gomb mellett található!

Köszönöm, hogy visszajársz a teológus blogra! :)

Forrás: Fodorné Ablonczy Margit - Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben