Szeretett Testvéreim!

Hogyan lehetséges, hogy két keresztyén ember között nézeteltérés legyen? Ha pedig ez a „példátlan” helyzet mégis valami egyedi okból fakadóan előfordul, akkor azt hogyan kell kezelni?

Nos, meggyőződésem szerint, nem véletlen, hogy Isten igéje kapcsán ezek a kérdések merülnek fel a ma reggeli áhítaton.

Ahogy olvastuk, Pál egy konkrét esetet oszt meg velünk, és azzal a szándékkal teszi, hogy rámutasson, még az apostolok is emberek, mert tévedhetnek, hozhatnak rossz döntéseket, és tévelyeghetnek azon az úton, amit Isten szánt nekik.

Sőt azzal a szándékkal hozza elénk ezt az esetet, hogy rámutasson, felelősségünk van a felismert és megismert igazsággal kapcsolatban is!

Kéfás azaz Péter és Pál: keresztyének, Isten emberei, ők tudták, hogy mit jelent Krisztus bűnbocsánata és a Szentlélek ajándéka, Jézus Krisztus apostolai voltak, vezetői tekintéllyel rendelkeztek, Isten hatalmas dolgokhoz használta őket.

Itt mégis azt látjuk, hogy Pál szembefordul Péterrel, ellentmond neki, megfeddi és rendreutasítja őt. De vajon mi engedte, hogy a dolgok idáig fajuljanak?

Először is meg kell értenünk, hogy nem arról volt szó, hogy Péter tanítása eltért volna az evangéliumtól, hiszen Pál ezt megelőzően éppen amellett érvelt, hogy a jeruzsálemi apostolok egyetértettek azzal, amit ő is bátran hirdetett.

A válasz ennél egyszerűbb: Péter a magatartásával vétett az evangélium ellen. A magatartása nem támasztotta alá tanítását. Azt olvassuk „visszahúzódott és elkülönült a pogány származású hívőktől”, és folytatja az ige, „mert félt…a zsidók közül valóktól”.

Péternél már nem egyszer fordul elő, ez a fajta félelem. Elképesztő megtapasztalni még innen, az igéből is azt, hogy milyen hatással tud lenni az emberre mások véleménye, milyen kényszerítő akarata van az ilyen fajta félelemnek.

Látjuk, Péter is félt és a legjobban attól, hogy megkérdőjelezik őt társai, hitét vagy akár még kereszténységét is. Vajon most ebben a percben mit tennénk, ha megkérdőjeleznének minket?

Hogyan bizonyítanánk be, keresztyének vagyunk, és mit mondanánk mit jelent ma Krisztus követőnek lenni? Nem lenne egyszerű a válasz. Még a végén lehet az is kiderülne, mi sem vagyunk jobbak Péternél.

De miért tette Péter, amit tett? Nem hiszem, hogy bűnös dolognak tartotta volna azt, hogy a pogányokkal egyen, hiszen éppen ő kapott különleges kijelentést a pogányokra vonatkozóan közvetlenül Istentől: A tisztátalan állatokkal teli lepedő: „Kelj fel, Péter, öld és egyél!” „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mond tisztátalannak.” (ApCsel 10-11).

Kornéliusz háza népének tartott beszédét is ezekkel a szavakkal kezdte: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten.”.

Tudta ezeket mégis elkülönült és Pál elmondja nekünk miért, minket is figyelmeztetve: Azért mert „képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott”.

Kedves Testvéreim! Nem teológiai indoka volt tehát Péternek, hogy képmutató legyen, hanem csupán a félelem tette azzá. Ezért nem volt bátorsága arra, hogy meggyőződése szerint cselekedjen.

A félelem az, ami ma is gyávává tehet és tesz is sokunkat, de tudnunk kell, Istennek nincs szüksége gyáva keresztyénekre. Ahogyan képmutató keresztyénekre sincs szüksége.

Viszont az igéből kiderül, akiknek van bátorsága, hogy hitük és meggyőződésük szerint cselekedjenek, azokat maga mellé veszi.

Ez a bátorítás adjon erőt a mai reggelen, hogy képesek legyünk bátran dönteni Isten mellett, minden helyzetben. Felvállalva mások és a világ előtt, amiben hiszünk, és akit követünk. Ámen