Kedves Testvéreim;

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de a mai napra rendelt igeszakasz is számomra tükröt állított és amit abban láttam/látok, sajnos nem tetszik, de ez nem az ige hibája.

Azt mondja az Ige: „…miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket.” Vagyis: Nem mi fáradozunk Isten megismeréséért, nem mi fáradozunk a hitért, hanem azt Isten adja, azt mi csak kaphatjuk.

Kálvin ezt így fogalmazta meg: „elhívásunk eredete Isten ingyenes kiválasztása, ami életre predesztinál minket, mielőtt még megszületnénk. Ettől függ az elhívásunk, a hitünk, az egész üdvösségünk.”

Az első kérdés, ami ilyenkor eszünkbe jut: megérdemeljük mi ezt? De ez most nem igazi kérdés, mivel tudjuk a választ, NEM! Nem érdem szerint történnek Istennél a dolgok, sőt gondoljunk csak bele, mi lenne ha cselekedeteink után, érdemeink szerint értékelne bennünket Isten.

Mi, akik itt vagyunk „ismertek vagyunk Isten előtt”. Tisztában vagyunk ennek a jelentésévél? Természetesen rávágjuk a választ, igen, hiszen teológusok, vallástanárok, pedagógusok leszünk, erről tanulunk.

Ha tisztában vagyunk a jelentésével, akkor nézzünk tükörbe, valóban így, ennek a tudatában éljük napjainkat? Istentől mi hitet kaptunk, Isten kiválasztott bennünket.

Azok közé sorolhatjuk magunkat, akik Isten előtt kedvesek. Hogyan felelünk erre? Valóban hálaadó szívvel, ahogy annak rendje-módja lenne? Vagy inkább erről sokszor, többnyire hétköznapokon elfeledkezünk és majd csak vasárnap jut újra eszünkbe.

Ahogy a galatáknak írja Pál: „hogyan lehetséges az, hogy ismét visszatértek az erőtlen és szegény elemekhez, akiknek ismét szolgálni akartok?”

Itt arról van szó, hogy a pogányokból lettek keresztyének is körülmetélkedtek és felvették, illetve betartották a zsidó hagyományokat.

Valójában a galaták nem visszatértek korábbi szokásaikhoz, hanem elkezdtek olyan ceremóniákat gyakorolni, amit eddig korábban nem. „Ami pusztán annyit jelent, hogy visszaesni a bűnös babonaságba, mintha soha nem jutott volna el hozzájuk Isten igazsága.”

Kedves Testvéreim! Nekünk vannak visszaeséseink? Mi is szoktunk úgy viselkedni, mintha soha nem jutott volna el hozzánk Isten igazsága?

Mi is ítélkezünk, mi is törvényeskedünk, hasonlítgatunk, aggodalmaskodunk, bizonytalankodunk, elégedetlenek vagyunk, vagy netalántán kételkedünk és kérdéseinkre a válaszokat, nem az Igében keressük? Ha magamból indulok ki, úgy gondolom, hogy a válasz: sajnos IGEN!

„Attól félek, hogy talán hiába fáradoztam értetek.”-mondja Pál. Akkor Krisztus is hiába fáradozott értünk? Adja Isten, hogy merjünk belenézni, nap mint nap az ige tükrébe, és vizsgáljuk meg cselekedeteinket, lelkületünket, szokásainkat.

Mert hiszem, hogy Krisztus nem hiába áldozatott fel, és a mi fáradozásaink sem hiábavalóak, hiszen Isten ismer bennünket. Sőt Ő jobban ismer bennünket, mint mi saját magunkat, ezért szükséges nap, mint nap az Igére figyelni, nem pedig más, esetleg éppen ma divatos pogány szokások felé fordulni.

Kívánom, hogy így legyen!

Ámen