„Testvéreim!” Szólítja meg Pál a galatákat. „Kedves testvéreim!” – hangzik el minden reggel a megszólítás erről a helyről. Testvérnek szólítjuk egymást, ami azt jelenti, hogy szeretjük a másikat, és egy keresztyén „nagy családba”, közösségébe tartozunk.

De ki ne ismerné azt a kifejezést, hogy családi problémák? Gondolom mindannyian találkoztunk már vele. Egy családban is vannak tévedések, rossz döntések, viták, botlások.

És amikor elbotlik az egyik, akkor egy szerető családban van, aki „felsegítse” őt, megértéssel, jó szóval. Valami hasonlóról beszél Pál is, amikor azt mondja, hogy igazítsátok helyre azt az embert, akit tetten értek valami bűnben.

Van olyan Bibliafordítás, amely úgy fogalmaz, hogy azt az embert igazítsátok helyre, akit „botláson értek”.

A botláson érés, a bűn tetten érése, nem csak azt jelenti, hogy megállapítom azt a tényt, hogy rosszat tettél és nem feleltél meg az úgynevezett „keresztyén erkölcsi normának”, hanem azt is jelentheti, hogy a te kapcsolatod, az én kapcsolatom Istennel meggyengült, megromlott, nincs a helyén.

Talán ezért mondja Pál, hogy az ilyen embert szelíd lélekkel igazítsátok helyre. Hogy ne a bírálás, az ítélkezés legyen számunkra az elsődleges szempont, hanem a dolgok mögé való látás, mégpedig hogy az én testvéremnek segítségre van szüksége.

Ennek viszont megvan a maga veszélye. Mégpedig az, hogy másik ember helyreigazításában, botlásában való felsegítésében, én magamat hibátlannak tartom a másiknál, önvizsgálatról pedig teljesen megfeledkezem.

És valljuk be, legyünk őszinték magunkhoz, hogy ebbe a kísértésbe mindannyian beleestünk már. Viszont fontos nem elfelejtenünk, hogy mi is válhatunk helyreigazításra szoruló, elbotló emberekké.

A magunk jobbnak tartása a másiknál nem csak úgy kerülhető el, hogy úgymond „vigyázok” magamra, hanem még inkább úgy, hogy részt vállalunk a másik ember terheinek hordozásában, ezzel pedig betöltjük Krisztus törvényét.

Nem elég a másik ember vétkét meglátni, kijavítani, hanem segítenem kell a terhét elhordozni. Nem nehéz ugyanis beleesni abba a hibába, hogy többre tartom magamat a másiknál. Lehet, hogy úgy vélem, úgy gondolom, hogy vagyok valami, de valójában semmi vagyok.

Semmi vagyok, ha nincs bennem szeretet, ha nem Krisztus törvénye szerint élek. Mert lehetnek a cselekedeteim olyanok, hogy szétosztom egész vagyonomat és testem tűzhalálra szánom, de ha szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból.

Önvizsgálatra tehát szükségünk van, nem csak olyan tekintetben, hogy én, személy szerint helyesen cselekedtem-e, hanem tetteimben azt is vizsgáljam meg, segítek-e a másik ember terheinek az elhordozásában.

Vizsgáljuk meg, hogy ezáltal betöltjük, betöltöm-e „Krisztus törvényét”, a szeretet parancsát: Egymás terhét hordozzátok, egymás terhét hordozzuk, így éljünk testvéri, keresztyén „nagy családi közösségben”.

Ámen