Hogyan találkoztam Istennel?

Isten nevét legeslegelőször (vagyis amire én emlékszem) a nagymamámtól hallottam, együtt imádkoztunk Hozzá esténként. Aztán, ahogy telt múlt az idő, a találkozásokból ismerkedés lett, és egyre több mindenre voltam kíváncsi.

Az első nagy választ egy szilveszteri istentiszteleten kaptam. Volt olyan is azonban, hogy nem kérdeztem semmit, csak úgy egyszerűen találkoztam Istennel az utcán. Sütött a nap, és szólt a szegedi városháza harangjátéka, és Isten ott volt.

De ott volt Isten az unokahúgaim születésében is, mély és izgalmas baráti beszélgetésekben, az ifis éneklésben, nagy családi összejöveteleken, és a kirándulásokon, nomeg a csendesnapokon.

Meg abban is ott volt Ő, amikor azt mondta a kérdéseim, fájdalmam, sértettségem és félelmem közepette 2011 nyarán, hogy keressem először az Ő országát és igazságát, és a többit majd ő megadja.

És ott volt velem a koli szobában Debrecenben, amikor azt éreztem, hogy senki, de senki nincs ott. És ott volt a vizsgákon is sokszor, meg a Petivel való találkozásban, meg, ott van Ő a házasságunkban, és ott volt tavaly a nagyapáim elvesztésében.

Vannak Istennel rövid, pillanatnyi találkozásaim, de vannak nagyon mélyek is. Legutóbb két hete volt egy ilyen, mélyebb találkozás.

Tele voltam kérdésekkel, a szemem meg könnyel. Úgy éreztem, szeretnék újra kisgyerek lenni, aki bekuporodik az anyukája ölébe, és akkor majd minden megoldódik. És akkor megint találkoztunk. Odakuporodtam Isten elé, és Ő átölelt. Szorosan.

Gyatyel Horváth Eszter
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Lelkész szakos hallgató