Találkoztam Istennel

Amióta tudom, hogy van Isten, arra vágyom, hogy az igaz, élő, személyes Istennel találkozzam örökre, ne a vágyaim, képzelgőségeim istenével, vagy más, bálvány istennel, ami a romlásba dönt.

Mégis az első találkozásom vele már évtizedekkel előrébb nyúlik vissza. Emlékezes, fontos, sőt mi több, döntő mértékben befolyásolhatta az életemet, de mégsem maradt meg a tudatomban, azaz nem emlékszek vissza semmire.

Mert ez az alkalom az édesanyám méhében történt meg. Ámbár furcsa részletekbe nem szívesen megyek bele, mégsem utolsó szempont azt előttünk tartani, hogy nekem egyáltalán nem volt létjogosultságom ahhoz, hogy a világra jöhessek.

Az orvosok igen erősen igyekeztek provokálni édesanyámat affelől, hogy okosabb döntés lenne engem elvetetni, hiszen semmi rációt nem látnak arra nézve, hogy túléljem a születésem időpontját. Mert vagy én halok bele, vagy édesanyám, és ami a legrosszabb mindketten.

Édesanyám itt megfogadta azt, hogy ha megadja azt, hogy ha megtart engem és egészségesen a világra jövök, akkor Istennek szán engem (Érdekességképp, ezt mindaddig nem tudtam, míg a teológiára el nem jöttem a tanulmányokat elsajátítani).

De ez nem egy szomorú történet, hiszen többek örömére most leírhattam ide a bizonyságtételemet és édesanyám pedig mosolyogva elolvashatja veletek együtt.

Ezután kezdődött meg számomra az élet, ahol már sok vidámságban, áldásokban és szomorúságban is találkozhattam Istennel, akinek át is adhattam az életemet tudatosan.

Bizony, Ő az, akinek a jósága és a szeretete soha nem hagy el, és nap, mint nap érezteti velem. Így miért is akarjak máshova menni?

Miért akarjak más házában lakni? Miért akarjak mást követni? Jó Vele lenni, káprázatossá teszi az életemet és tökéletesen kielégíti a szívem vágyait.

Szakadáti Károly
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia-lelkész szakos hallgató