December 19 - Adventi áhitat - Hatalmassá lesznek az Úr által

19_talalkoztam_istennel_teologus_blog_ifjusagi_reggeli_ahitat_sarga_teolgus_iges_kepek_hajas_istvan_teologus.jpg

Hatalmassá lesznek az Úr által

A szétszóródott Izráel hazatér

Kérjetek esőt az Úrtól a tavaszi eső idején! Az Úr alkot viharfelhőket, ő ad záporesőt és mezei növényeket mindenkinek.

De a házibálványok hazug kijelentést adnak, a jósok rászednek látomásaikkal, haszontalan álmokat beszélnek el, és amivel vigasztalnak, mit sem ér. Ezért széledt el népem, mint egy nyáj, nyomorúságra jutott, mert nem volt pásztora.

Fellángolt haragom a pásztorok ellen, megbüntetem a nyáj élén járókat. Gondja lesz a Seregek Urának nyájára, Júda házára, fölékesíti őket, mint a harci paripát.

Közülük való a sarokkő, közülük a sátorcövek, közülük való a harci íj, közülük kerül ki minden elöljáró is.

Olyanok lesznek, mint a hősök, az utca sarába tapossák az ellenséget a harcban. Harcolnak, mert velük van az Úr, még a lovasokat is megszégyenítik.

Hatalmassá teszem Júda házát, és József házát megsegítem. Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk, és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket. Mert én, az Úr vagyok az Istenük, és meghallgatom őket.

Olyan lesz Efraim, mint a hős, szíve vidám lesz, mint aki bort ivott. Látják ezt fiai, és vigadnak, örvendezve gondolnak az Úrra.

Idehívom, összegyűjtöm őket, mert megváltottam őket, és annyian lesznek, mint régen.

Bár szétszórtam őket a népek közé, ők a távolban is gondolnak rám, életben maradnak, és visszatérnek fiaikkal együtt.

Hazahozom őket Egyiptomból, az Asszíriában levőket is összegyűjtöm, elviszem őket Gileád és Libánon földjére is, de még az sem lesz nekik elég.

Aggódva kelnek át a tengeren, de az Úr megveri a tenger hullámait, egészen kiszárad a Nílus mély vize. Letűnik Asszíria gőgös uralma, vége lesz Egyiptom hatalmának.

Hatalmassá lesznek az Úr által, és az ő nevében bízva élnek – így szól az Úr.

Zakariás 10

Mindenkinek lesz helye az újjáépült Jeruzsálemben, mindenkire szükség van! Kell sarokkő-ember, akire lehet alapozni, lehet építeni. Nem látványos, nem elöljáró emberek ők, hanem a háttérben meghúzódok, s mégis nélkülözhetetlenek.

Kell sátorcövek-ember is, aki a legnagyobb viharban is tudja bátorítani a többieket. Talán a nyugalom perceiben nem is figyel rájuk senki, de ha baj van, ők mindig tudják, hogy mit kell tenni. Rájuk lehet számítani.

Kell harci íj-ember is, aki küzd, megfeszül. Ők a hétköznapok hősei, akik megvívnak minden ellenséggel, engedik magukat Isten hatalmas kezében eszközzé válni.

S végül kell elöljáró-ember is, aki vezetőként vállalja a felelősséget a többiekért. Talán övék a leghálátlanabb feladat, mert tetteik és hibáik egyaránt látványosak. Vezetőnek lenni nem könnyű, mert mindig két irányba kell nézni - Istenre és az emberekre.

Isten népe közt tehát nincs felesleges ember. Te tudod-e már, hogy hol kell állnod, hogy a saját feladatodban légy? Aki nincs a helyén, az a másik helyén áll, tehát kétszeresen akadályoz. Keresd meg, hol használhatnál, hogy általad is előbbre juthasson a közösség!

Útjelzőtábla lettem én is
ott, hol az út Isten felé visz.
Embersorsok útfelén állva
mutatok mindig egy irányba:
Krisztus felé.

Bódás János

Ha elindított benned valamit a reggeli áhítat vagy valamelyik bizonyságtétel és úgy gondolod ez mások épülésére is szolgálhat vagy támogatnád a teológus blogot, akkor kérlek oszd meg barátaiddal vagy az ifisek között. A Megosztás gomb fent a lájk gomb mellett található!

Köszönöm, hogy visszajársz a teológus blogra! :)

Forrás: Fodorné Ablonczy Margit - Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben