Gondviselés. Gondoskodás. Féltő szeretet. Ezek voltak az első gondolatok, amelyek eszembe jutottak a mai, kijelölt ige kapcsán. Olyan féltő szeretetnek lehetünk tanúi, ami nagyon ritka, de biztosan nekünk is ismerős.

Én személy szerint legalábbis olyan vagyok, hogy ha valaki fontos számomra, elengedhetetlennek tartom, hogy én foglalkozzak vele, vagy ha egy feladatról van szó, akkor azt én magam szeretem megcsinálni, hogy úgy legyen elvégezve, ahogyan én látom jónak.

Vannak dolgok, amiket az ember nem szívesen bíz másra. Ezt szeretném először is kiemelni ebből az ígéretből! Az Úr így szól: „Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet…”

Mindent Ő csinál, még akkor is, ha valaki által teszi, mert akkor is ott van Szentlelke által. Ő keresi meg az elveszettet, Ő kötözi be a sérültet és folytathatnám még. Isten számára annyira fontosak vagyunk, annyira szeret minket, hogy nem bíz minket másra.

Ő olyan gondviselő, olyan féltőn szerető Isten, hogy személyesen Ő az, aki gondos visel rólunk! És szeretném itt felhívni a figyelmet arra, hogy úgy teszi mindezeket, ahogy KELL, és nem pedig úgy, ahogy lehet.

A 23. zsoltárban szépen össze is van foglalva ez: „Az Úr énnékem őriző pásztorom, / Azért semmiben meg nem fogyatkozom. /Gyönyörű szép mezőn engemet éltet/ és szép kies folyóvízre legeltet...”.

Ahogyan az Ószövetségben olvashatunk Isten pásztorolásáról, úgy az Újszövetségben is megjelenik ez a hasonlat. Jézus ezt mondja János evangéliumában: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10,11).

Jézus a jó pásztor, aki az elveszettet megkeresi, a gyengét erősíti, a sérültet bekötözi. És nem csak ezeket teszi meg értünk, az Ő nyájáért. Hanem az életét is odaadta értünk.

Annyira kiváló ez a kép! Annyira könnyen felfogható és átérezhető! És nekünk különösen is fontos lehet. Ezt pedig egy kis nyelvtani elemzéssel is szeretném alátámasztani, amellyel látható lesz a kapcsolódás.

A „pásztor” szónak a görög megfelelője a „poimén”. A poimén szóból származik a poimenika, azaz a pasztoráció, lelkigondozás. Úgy, ahogy az Úr gondoskodik rólunk, úgy kellene nekünk is gondoskodnunk majd a ránk bízottakról. Vetíthetjük ezt az igét magunkra is.

Mert ez lesz a mi feladatunk is! Hiszen a jó lelkész, a jó tanár odafigyel a saját kis nyájára, a rá bízott közösségre. Az elveszettet megkeresi, az eltévedtet visszatereli, a sérültet bekötözi, a gyengét erősíti, az erősre pedig vigyáz.

Azt hiszem, ezt nem is kell magyarázni, hiszen tényleg nagyon tisztán érthető ez a kép.

Kívánom, hogy a mai napot ezzel a megerősítéssel tudjuk megélni! Hiszen tudjuk azt, hogy aki ezt a felelősséget ránk bízta, annak a nyájához tartozunk mi is. És Ő ott lesz velünk mindvégig, hogy gondoskodjon rólunk, az Ő báránykáiról és segítsen a ránk bízott feladatok teljesítésében!

Ámen