Találkoztam Istennel!

Bármikor is lép be az életedbe Isten, és te mellette döntesz, áldottnak mondhatod magad. Teológusként rengeteg élettörténetet, bizonyságtételt hallhattam már, és nekem ezeknek köszönhetően lett világossá, hogy mennyire nem magától értetődő dolog az, hogy hívő családban nevelkedj fel.

Ha erre gondolok, akkor azt mondhatom, eddigi életutam Istennel meglehetősen egyenes, hiszen szüleim és nagyszüleim hitben neveltek az öcsémmel együtt.

Már óvodásként hittanra járhattam, majd 12 évig jártam a kisvárdai Református Általános Iskola és Gimnázium falai közé, amely lelki otthonommá is válhatott, elindíthatott azon az úton, ahol jelenleg tartok. Ezeknek az éveknek, tanáraimnak és lelkipásztoraimnak köszönhető az, hogy a lelkészi hivatás felé orientálódtam.

Mondhatnám azt is, hogy belenőhettem az egyházba úgy, hogy közben a világot is nyitott szemmel néztem. Természetes volt számomra az Istennel való kapcsolat, éheztem arra, hogy minél többet tanulhassak a Bibliáról, hitünkről és az egyházunkról.

Viszonylag korán, felső tagozatos koromban kezdett el érlelődni bennem a döntés, hogy lelkipásztor szeretnék lenni. Éreztem, hogy jó ebben a közegben lenni, szeretném én is úgy szolgálni az Istent, ahogyan azt környezetemben láttam a lelkészektől.

Felnéztem rájuk, mivel ők azok az emberek, akik minden generációval találkozhatnak, megszólíthatnak, ott vannak az élet nagy fordulópontjainál, és valami titokzatos isteni csodának tartottam azt, ahogyan az Isten Igéjéről prédikálnak.

Amikor a családomnak először meséltem a terveimről örömmel fogadták, anyukám különösen is meghatódott és azt mondta: „Isten ezért tartott meg téged születésedkor abban az életveszélyes állapotban, mert terve volt veled.”

Gimnáziumi éveim alatt tudatosan készültem a teológiára, a családom, tanáraim és lelkipásztoraim pedig mindvégig mellettem álltak, majd a felvételi idején is nyilvánvaló volt a környezetem számára kizárólagos döntésem.

Azóta folyamatosan megerősít az Isten, hogy ez az én utam, a helyemen vagyok. Persze mindig vannak nehezebb időszakok. Van, hogy sokszor érthetetlennek tűnik egy-egy helyzet, és nehéz az Istenre való hagyatkozás, de később mindig megértem, hogy én javamat szolgálta az, hogy a dolgok nem az én elvárásom szerint alakultak.

Dicső Melinda
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Tanulmányi Bizottság Elnöke

Találkoztam Istennel!

Van-e értelme a régi módszereknek a mai keresztyénségünkben? Érdemes-e konfirmációs órát tartani vagy éppen istentiszteleten prédikálni? Sok probléma merül fel, sokszor megfogalmazom én magam is, hogy egyes módszereket újra kell fogalmazni. Isten az én életemben pont egy ilyet használt, hogy dönthessek mellette.

A konfirmációs órákon őszinte, nyílt, de határozott beszélgetéseink voltak. Először nem sokat kérdeztem, inkább csak hallgattam. Az érdekes, érthető órák alatt egyre több kérdést fogalmaztam meg, ezért hozzászóltam, kérdeztem.

Aztán jött egy ottalvós kirándulás, jöttek éjszakába nyúló beszélgetések és egyre érthetőbbé vált számomra, hogy mi közöm Krisztushoz, vagyis inkább milyen nagy köze van Neki hozzám. Elfogadtam, felismertem, válaszoltam!

Egy sokszor nehezem érthető, mai korban megkérdőjelezhető módszert választott Isten hogy megszólítson, de felkészített egy lelkészt arra, hogy a módszert tartalommal, érthető szavakkal, aktuális kérdésekkel töltse meg.

Remélem Isten engem is használni fog, mások életében. Ezt ígérte, csak ne felejtsek el érthető, tartalmas és aktuális lenni. 

Gyatyel Péter
Segédlelkész

Találkoztam Istennel!

Találkoztam Istennel… vagy… Ő találkozott velem? Nem is tudom már pontosan, csak a lényeg maradt meg bennem: kaptam egy menedéket.

Gyermekkoromban sokat betegeskedtem, megküzdöttem kisebb és nagyobb ellenfelekkel. Mindezalatt egy olyan kis kárpátaljai településen éltem, ahol a templom jelentette a kulturális és a nemzetiségi bázist. Nem csoda hát, hogy egy idő után a templomban kötöttem ki. Szükségem volt egy helyre, ahová nem kellett magammal vinnem a betegségek terheit és keserűségét. Szükségem volt egy helyre, ahol gyermek lehettem.

A csoda az, hogy a gyermekkorból kilépve a templomban maradtam. Az ott eltöltött idő alatt megéreztem valamit a hely és a gyülekezet szentségéből, ami vonzott. Úgy voltam vele, hogy ha már egy ideig menedéket kaptam ott, akkor adok egy esélyt a folytatásnak. Isten ekkor dönthetett úgy, hogy él a felkínált lehetőséggel: elhívott egy öt napos táborba (de ez még nem volt elég), s ott elhívott egy életen át végezhető szolgálatra.

Eltelt 8 év és már segédlelkészként szolgálok. Sok minden megváltozott, legfőképpen én magam. Egy valami azonban változatlan maradt: Isten, a Menedékem. Az elhívásomtól eltelt időtől kezdve a menedékemben élek napos időben, esőben, viharban, hóban és fagyban. Milyen érzés? Olyan, mint gyermekkoromban volt, csak még annál is minden nappal sokkal különlegesebb! �

Hidi László
Segédlelkész

Találkoztam Istennel: Istennek jó humora van!

Ezt az állítást saját bőrömön tapasztaltam meg, de biztos sokan mások is tapasztalták ezt miután eljutottak addig, hogy végre megértsék mit is akar tőlük Isten. Nekem a következőképpen esett le a tantusz: Azt azért elmondhatom, hogy gyerekkoromtól kezdve a templom körül sürögtem forogtam, mint mindenki más kortársam Szentjobbon a partiumi kis faluban. De eszem ágában sem volt, hogy én „pap” legyek. 

Az általános iskolai tanulmányaim után Nagyváradon folytattam az iskolát közgazdaságot tanulva. Az volt a terv, átbulizva elvégzem a gimnáziumot utána pedig tovább menve egyetemre, könyveléssel és egyéb gazdasági dolgokkal foglalkozva jó hamar meggazdagszom. De már sejthetitek… nem így lett!

Tizennyolc éves voltam amikor egyre többször került a kezembe a Biblia magam sem tudom, hogy hogyan, de ez történt. Aztán egyre többször beszélgettem Istennel imádságban, de valami most más volt, mert azelőtt, ha imádkoztam csak mindig kértem dolgokat, de talán azokat sem komolyan… Ami más volt az, hogy most kérdeztem Tőle, hogy mik azok az érzések amelyek körül vesznek, vagy, hogy merre tart az életem, illetve, hogy mit akar tőlem, meg hasonlókat.

2011 karácsonya előtt egy ifi órán mondtam ki először, hogy én „pap” leszek… senki sem értette mi ütött hírtelen belém. De emlékszem, hogy az akkori tiszteletes nagyon örült az elhatározásomnak. Még aznap este amikor hazamentem otthon szüleimnek is bejelentettem az új elhatározást, na ott aztán volt egy nagy csönd, de miután felocsúdtak napokkal később ők is örültek és támogatásukról biztosítottak.

Már csak egy dolog választott el attól, hogy egyetemista legyek ez pedig a román érettségi volt. Imában kértem Istent, hogy segítsen, ha már én Őt választottam akkor segítsen át az érettségin, ha azt akarja, hogy én „pap” legyek. Tudni kell azt, hogy nem szerettem a román nyelvet és ő sem szeretett engem. Így mondták is a gimiben: „egy valami biztos az pedig, hogy Lakatos Tamás nem megyek át a román érettségin.”

Készülgettem, de épp egy olyan román verset kaptam elemzésül, amit szinte semennyire sem tudtam, kétszer írtam le ugyanazt csak más szavakkal csak, hogy meglegyen a terjedelem, aztán a fennmaradó másfél órában imádkoztam, hogy Isten „csináljon” valamit azzal a tanárral, aki javítani fogja. „Csinált” is, mert meglett az ötven százalék… Átmentem!

Itt éreztem, hogy Istennél nincs lehetetlen és végig mellettem lesz, csak bízzak benne és maradjak meg azon az úton, amin elindultam. Az elkezdett utunk nem volt a továbbiakban sem akadály mentes sőt még nehezebb időszakok is voltak az életemben de még itt vagyok, szóval mindig minden megoldódott. Ezért mindig neki adok mindenért hálát. SDG!

Lakatos Tamás
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Hallgatói Önkormányzat Elnök

Találkoztam Istennel!

Hogyan találkoztam Istennel? Ez egy szerintem érdekes történet. Mert az én szüleim nem vallásosak, vagyis nem kifejezetten hívők. Ha apukámat nézem akkor kifejezetten ateista, de semmiképp sem református családból érkeztem. Nagymamám az, aki visszatért a reformátussághoz. Ő az, aki azt mondta a szüleimnek, hogy mi lenne ha a testvéreimet reformátusnak keresztelnének és így is lett.

Jártam rendszeresen a vasárnapi alkalmakra. Ünnepekkor verseket szavaltam, amiket együtt tanultam édesapámmal. Az általános iskolában volt református hittan, de mivel egyidőben volt a szabadidővel és a focizással, ezért én inkább a focizást választottam.

Majd átkerültem a kistékába. Ott vettem elő a református énekeskönyvet, amit nagymamámtól kaptam és minden évben használom, mert büszke vagyok rá, hogy azóta is magamnál hordom. Igaz, hogy már kopott és szakadt, de mindig ezt viszem legációba.

És hogy én hogyan találkoztam igazából Istennel, az nem az általános iskolában történt, hanem a refiben, amikor felvettek, mondták, hogy kötelező a konfirmáció és akkor csatlakoztam a nagytemplomi konfirmációs csoporthoz. Engem nagyon megérintett mindaz miről tanultunk és nagyon megfogott ahogy a lelkész beszélt ezekről és valahogy csatlakozott a véleményem az ő véleményükhöz.

Megértettem, hogy tényleg szeret Isten és van helyem a keresztyének között. Ezután volt egy gyülekezeti tábor, ahol azt éreztem, hogy Isten megérintett. Nyár végén bekerültem a kórházba és ott voltam betegen. Gondolkoztam életen és halálon. Hogy mit jelent nekem az hogy élek és arra jöttem rá, hogy az eddigi életem, ami volt azt csak Istennek köszönhetem.

Nagyon féltem a kórházi ágyon és akkor megfogadtam, hogy bármi is történik velem én Istennek szentelem az életem. Ezután jelentkeztem a vallás fakultációra, hogy abból érettségizzek. Majd jelentkeztem a teológiára. Eredetileg földrajzzal, történelemmel és irodalommal akartam foglalkozni, de végül csak a teológiára adtam be a jelentkezésemet.

Szerintem a teológián ismertem meg igazán Istent. Ez egy hosszú folyamat volt részemről, de azt tudom mondani, hogy az eddigi 4 évem alatt a teológián annyi mindent tanultam és kaptam, nagyon sokat fejlődtem, és talán a legutóbbi nyáron vettem azt észre, hogy Isten tényleg csodákra képes.

Életeket tud megváltoztatni, mert láttam, hogy a gyülekezetem ifjúságát gyökerestől megváltoztatta. Maga a szolgálat mutatja meg számomra, hogy Istennek milyen csodái vannak és mikre képes.

Molnárfi Mátyás Tamás
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Új Közlöny tördelőszerkesztő munkatárs

Találkoztam Istennel!

Isten olyan volt az életemben, mint egy udvarló. Sokáig kerülgetett, kerülgetett, aztán egyszer megjelent az életemben.

Akkor már nem tudtam azt mondani, hogy bocsi, szia, nem szeretnélek. Váratlanul ért. Addig is tudtam, hogy létezik, csak tudjátok nem figyeltem rá. Mert engem addig nem érdekelt akármennyit is járt körülöttem. De abban a pillanatban megláttam.

Tudjátok, úgy igazán, mint mikor egy átlagos pasi hirtelen feltűnik, és azt mondod, miért nem vettem eddig észre. Feltűnt nekem és az életemben. Azóta egyre mélyül a kapcsolatunk.

Persze, mint minden házasságban itt is megvannak a mély pontok, a „nemszeretem” idők, a nagy veszekedések és persze az áldott kibékülés. Már több, mint egy évtizede együtt neveljük közös gyerekeinket: a hitet, türelmet, a szeretetet, és az alázatot. Úgy tervezzük, hogy jönnek még hozzájuk többen is. Mert mi nagy családot tervezünk.

Ez egy életre szóló kapcsolat Közte és köztem. Egy viharos, szenvedélyes, lemondásokkal, ugyanakkor szeretettel teli kapcsolat, amiben számíthatunk egymásra. Még akkor is, ha sokszor mélyen megbántom ŐT!

Fáby
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Hitéleti Bizottság Elnöke